LEGOLVASOTTABB


Migrációs válság: afrikai „gyerekek” szállják meg Hollandiát

2016 óta először nem a szíriaiak képezik a legnagyobb menedékkérői csoportot Hollandiában – közölte az ország statisztikai hivatala (CBS) csütörtökön. A szír migránsok helyét most a Kelet-Afrika szarván található Eritreából érkezettek vették át, akiknek a többsége kiskorúnak vallja magát.

Az eritreai migránsok már több helyen is összecsaptak az őket befogadó országok rendfenntartó erőivel (Fotó: SITA/AP/Ohad Zwigenberg)
❚❚

Hollandiában a második negyedévben 5300-an nyújtottak be első menedékkérelmet, ami 17 százalékos növekedést jelent az első negyedévhez képest. A szíriaiak kérelmeinek száma jelentősen csökkent. A második negyedévben 595 szíriai nyújtott be menedékkérelmet, ami 37 százalékkal kevesebb, mint az év elején. A csökkenés hátterében a szíriai Aszad-rezsim 2024 végi bukása állhat.

A világ egyik legszegényebb országának számító Eritreából érkezett migránsok kérelmeinek a száma ugyanakkor emelkedett: az első negyedévi 235-ről több mint ötszörösére, 1200-ra nőtt. Ezzel ők alkották a legnagyobb csoportot a menedékkérők között. A harmadik legnagyobb csoportot a török állampolgárok alkották, 310 menedékkérelemmel. Az ő számuk éves szinten csökkent, de az előző negyedévhez képest gyakorlatilag változatlan maradt.

A kérelmezők egyharmada 18 év alatti volt, ami növekedést jelent az előző negyedévi 27 százalékhoz képest. Különösen az eritreai kérelmezők körében magas a kiskorúak – legalábbis a magukat annak vallók – aránya, 64 százalék. A menedékkérők 72 százaléka férfi.

Küldj nekünk tippet




Augusztus 1-jétől Ján Štovka a Kisebbségi Kulturális Alap új igazgatója

Martina Šimkovičová kulturális miniszter (SNS-jelölt) pénteken kinevezte a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatójává Ján Štovkát – adta hírül Petra Bačinská, a…

01. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A britek legszívesebben Szlovákiát is a gyarmatukként kezelnék

Úgy tűnik, Nagy-Britannia még mindig nem tud napirendre térni afölött, hogy már nem gyarmatokkal rendelkező nagyhatalom – jelentette ki Robert…

01. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

01. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A magyar hatóságok által is keresett embercsempészt fogtak el Pozsonyban

Egy, a magyar hatóságok által illegális bevándorlók csempészetéért keresett szlovák férfit vettek őrizetbe a rendőrök a Pozsonyhoz tartozó Dévényújfaluban –…

01. 08. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 08. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Forma-1-es Magyar Nagydíj: rendőrségi figyelmeztetés a szurkolóknak

Az e hétvégén megtartott Forma-1-es Magyar Nagydíjon 1500 rendőr teljesít szolgálatot és több mint 200 kamera figyeli a helyszíneket a…

01. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Von der Leyen megaláztatás és nevetség tárgya lett a világban

Az Egyesült Államok és az EU közti vámmegállapodás „egy rémes gazdasági megállapodás, egy gazdasági öngól” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök…

01. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A homoszexuális szülőkkel élő gyerekek lemaradnak a szociális fejlődésben?

Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb kutatóegyeteme, a Cornell Egyetem szociológusai által elvégzett legújabb elemzés megerősítette azt az elméletet, miszerint…

01. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már a cseheknek is elegük lett az ukránok inváziójából

A csehek 60 százaléka szerint Csehország túl sok ukrajnai menekültet fogadott be, akik gazdasági terhet jelentenek az országnak – derül…

01. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa ma teljesen magára maradt, és ennek mi isszuk meg a levét

Jelenleg Brüsszel a legelszigeteltebb erőközpont a világon. Konfliktusban van a világ három másik nagy erőközpontjával, Amerikával, Kínával és Oroszországgal, és…

01. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Milliók éheznek világszerte az ukrajnai háború miatt is

Tavaly világszerte 673 millió ember éhezett, ami az elmúlt évek gyors élelmiszerár-emelkedésének a számlájára írható. Ez utóbbit pedig főként az…

01. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar vadászgépek az orosz határnál

A balti országok számíthatnak a magyar légierőre – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a litvániai Siauliai melletti légibázison csütörtökön,…

31. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A nyugdíjasok élelmiszer-utalványait október 15-ig kézbesíti a posta

A Magyar Posta közölte, hogy az élelmiszer-utalványt szeptember 1. és október 15. között kézbesíti az irányítószámok emelkedő sorrendjében a több…

31. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Idén is megrendezik az Ősök Napját Bugacon

Idén is megrendezik az Ősök Napját Bugacon, augusztus 8. és 10. között lovasíjász bemutatók, hagyományőrző sportok és tárlatok is várják…

31. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Itt az Európai Bizottság civil szervezetekkel kötött szerződéslistája

A Fidesz brüsszeli delegációja és a Patrióta képviselőcsoport nyilvánosságra hozta azoknak a szerződéseknek a listáját, amelyeket az Európai Bizottság kötött…

31. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Migrációs válság: afrikai „gyerekek” szállják meg Hollandiát

2016 óta először nem a szíriaiak képezik a legnagyobb menedékkérői csoportot Hollandiában – közölte az ország statisztikai hivatala (CBS) csütörtökön.…

31. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mégsem kell gázt, olajat és fegyvereket vásárolnunk Amerikától?

Európa érdekeivel ellentétesnek, Európa és Magyarország számára hátrányosnak értékelte az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött vámmegállapodást a…

31. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szkíta hatalomátvétel Magyarországon?

Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt emeltek vádat kilenc ember ellen, akik a magyar államigazgatás felszámolását és egy…

31. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákiában már a rendőrség vizsgálja a brit választási befolyásolást

Szlovákiában már a rendőrség is vizsgálja a legutóbbi, 2023-as parlamenti választásokkal kapcsolatos külföldi, egész pontosan brit beavatkozást, amely az elmúlt…

31. 07. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 07. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.