Trump a „baráti” Indiát is a földbe döngölné
Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot és egyes oroszországi importtételek miatt büntetővámot vet ki az Indiából importált árukra augusztus 1-jétől – jelentette be Donald Trump elnök szerdán.
Az amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán közölte döntését, amelyet részben azzal indokolt, hogy India a magas vámokkal és nem vámjellegű kereskedelmi akadályokkal akadályozza a két ország kereskedelmét. „Miközben India a barátunk, az elmúlt években viszonylag kevés üzletet bonyolítottunk vele, mert túlságosan magasak a vámjai, a világon a legmagasabbak közé tartoznak” – fogalmazott Donald Trump.
Az elnök emlékeztetett, hogy India katonai eszközeinek túlnyomó részét „mindig” Oroszországtól vásárolta, ahogy az orosz energia legnagyobb felvásárlói közé is tartozik, „olyan időkben, amikor mindenki azt akarja, hogy Oroszország megállítsa a gyilkolást Ukrajnában”. Közölte, hogy az Indiát augusztustól terhelő 25 százalékos vámtételen felül – egy nem közölt mértékű – „büntetést” is alkalmazni kezd az Egyesült Államok. Egy másik bejegyzésben az elnök hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak jelentős külkereskedelmi hiánya származik az Indiával folytatott üzleti kapcsolatból.
Donald Trump szerdán egy további közleményében világossá tette, hogy a korábban közölt augusztus 1-jei határidő nem változik, amivel megerősítette, hogy azon országokkal szemben, amelyekkel nem sikerült kereskedelmi megállapodást kötni, életbe lép az amerikai adminisztráció által korábban megállapított vámtétel.
Az Egyesült Államok a hétvégén az Európai Unióval megkötött kereskedelmi szerződés mellett az elmúlt egy hétben Japánnal, Indonéziával és a Fülöp-szigetekkel állapodott meg. Kínával tartanak az egyeztetések.
A Tisza ismét elárulta magát, Brüsszel bábja
A Tisza ismét „kegyetlenül elárulta magát”: a párt Brüsszel bábja, és most sem a magyar embereket, hanem Brüsszel háborús terveit…
A MÁV szerint így késnek a vonatok
A tavaly decemberi adatok nem csupán az előző havi, hanem az egy évvel korábbi mutatóknál is jobban alakultak: összességében az…
Brüsszel manipulálni akarja a magyar választásokat
Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó pénzeszközöket, hogy ezzel manipulálja a választók döntését, és elmozdítsa a hatalomból Orbán Viktor kabinetjét –…
Már a DK is a Tisza ellen kampányol?
A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.
Nem fenyeget gázhiány Magyarországon
Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…
Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok
Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…
A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba
A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…
A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába
Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…
Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről
Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…
Tömeges migráció: ne akarjunk a németek sorsára jutni
Itt a legfrissebb eset: Németországban egy ulmi bevásárlóközpontban egy eritreai bevándorló megkéselt két fiatal alkalmazottat – közölte Menczer Tamás, a…
Tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei
Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák – adta hírül Nagy István agrárminiszter.
Közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS között
Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty, valamint a szerbiai…

























