Gabbard bekeményít: Obama ellen hazaárulás vádjával indulhat eljárás
Az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója újabb dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek álláspontja szerint azt bizonyítják, hogy Barack Obama korábbi elnök 2017. januári leköszönése előtt hamis hírszerzési jelentés összeállítására adott utasítást.
Tulsi Gabbard a Fehér Ház napi sajtótájékoztatójának vendégeként közölte, hogy az újabb dokumentumok alátámasztják azt a korábbi közlését, miszerint „megdönthetetlen bizonyíték van arra, hogy Obama elnök és nemzetbiztonsági csapata utasítást adott egy olyan hírszerzési jelentés létrehozatalára, amiről tudták, hogy hamis”. „Tisztában voltak azzal, hogy (a jelentés) azt a kitalált narratívát terjeszti, miszerint Oroszország beavatkozott a 2016-os választásba, hogy Trump elnök győzelmét segítse elő”.
A Nemzeti Hírszerzés igazgatója múlt pénteken már nyilvánossá tett az üggyel kapcsolatos, minősítés alól feloldott dokumentumokat, és úgy fogalmazott, hogy az azokban feltárt lépések az amerikai adminisztráció korábbi magas rangú tagjai részéről „hazaárulással” érnek fel.
Obama a bandafőnök?
Donald Trump elnök kedden nyilvánosság előtt elődjét Barack Obamát „bandafőnöknek” nevezte az ügyben, amelyben – szavai szerint – érintett volt többek között Hillary Clinton volt külügyminiszter és 2016-os demokrata elnökjelölt, valamint Joe Biden, aki Barack Obama alelnöke volt, továbbá James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) akkori igazgatója és John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója.
Barack Obama szóvivője kedden a dokumentumokból levont következtetéseket „nevetséges és bizarr feltételezéseknek” nevezte, és az iratok nyilvánossá tételét „a figyelem elterelésére irányuló gyenge kísérletnek” minősítette. Patrick Rodenbush közleményében felháborítónak nevezte a történteket.
Orbán Viktor: a világháború esélye folyamatosan nő
A világháború esélye folyamatosan nő, Magyarországnak pedig fel kell készülnie arra, hogy kimaradjon a konfliktusból – jelentette ki a magyar…
Mától startolnak a magyar digitális polgári körök
Orbán Viktor bejelentette, hogy digitális polgári köröket alapítanak, mert „szükség van egy digitális polgári erőre”, és létre kell hozni a…
Ma rendezik a 200. balatonfüredi Anna-bált
Ma rendezik a 200. balatonfüredi Anna-bált, amelyre a szervezők minden eddiginél több, 760 bálozót várnak.
Mi vonzza a külföldieket idén Magyarországra?
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a magyar…
Gyanús kuponakció. Megtévesztette a fogyasztókat az Auchan?
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Auchan Magyarország Kft.-vel szemben, a hatóság gyanúja szerint az országszerte 24 áruházat…
Frontális támadás: az ukránok beépülnek a magyar politikába és médiába
Az ukránok egyre jobban épülnek be a magyar politikába, a médiába, a szakértői világba, védekezni kell – figyelmeztetett a magyar…
Ukrán és orosz titkosszolgálatok célkeresztjében a kárpátaljai magyarok
Nem csupán az ukrán titkosszolgálat próbálja meg szítani a feszültséget a kárpátaljai magyarok ellen, Panyi Szabolcs magyar oknyomozó újságíró szerint…
Brüsszel magára hagyta az őshonos európai nemzeti kisebbségeket
Nincs előrelépés a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése terén Európában, ma már azért kell harcolni, hogy ne bontsák tovább a 90-es…