LEGOLVASOTTABB











A következő évtized a szuverenisták és föderalisták közötti küzdelemről szól majd

A politikai küzdelem a szuverenisták és a föderalisták között most kezd kialakulni és a következő évtizedekben meghatározó lesz – mondta el Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerdán Tusnádfürdőn.

Mára az Európa Parlamentben is az egyik legfontosabb választóvonal, hogy az egyes pártcsaládok magukat a föderalisták vagy a szuverenisták táborába sorolják-e (Fotó: SITA/AP/Geert Vanden Wijngaert)
❚❚

Bóka János az Európai Unió – nemzeti szuverenitás és/vagy föderalizmus című panelbeszélgetésen kijelentette: az európai intézményekben és az Európa-politikában változásra van szükség, ez a politikai küzdelem zajlik a szuverenisták és a föderalisták között. Kifejtette: az Európa-politika tájképe jelentősen megváltozott az elmúlt 10–15 évben. Ma az az egyik legfontosabb választóvonal az egyes európai pártcsaládok között, hogy magukat a föderalisták vagy a szuverenisták táborába sorolják – mutatott rá a tárcavezető.

Kitért arra is: az európai polgárok számára nem világos, mit kellene tenniük ahhoz, hogy az EU-ban más irányba menjenek a dolgok. Hány európai kormánynak kell még belebukni a migrációs válságba, hogy az az európai migrációs politikára hatást gyakoroljon? – tette fel a kérdést. Úgy tűnik, ez a szám végtelen – jegyezte meg. Akárhány tagállami kormány megbukhat az EU-ban anélkül, hogy ez az európai migrációs politikára értékelhető hatással bírjon. Ez eljuttat oda, hogy a politikai akaratképzésben vajon van-e még szerepe az európai polgároknak, van-e még európai demokrácia és van-e a tagállami szuverenitásnak jelentősége – vetette fel.

A tagállamok részéről végül marad az ellenállás lehetősége – mondta. Ha egy tagállam kimondja, hogy ha az európai szinten meghatározott politikák nem működnek, akkor a saját kezébe kell vennie ezek alakítását. Magyarország ezt teszi a migráció területén, amiért nagyon komoly anyagi és politikai árat kell fizetnie – hangsúlyozta a miniszter.

Vincze Loránt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője kitért arra, hogy jelentős központosítási törekvések láthatók az EU-ban, egyre jobban beavatkoznának a polgárok életébe és ez a jelenség számára riasztó. Az Európai Bizottság egyre inkább központosított kormányzati szerepet igyekszik betölteni, egy hatalmas vízfejű rendszer alakult ki, amelynek a legfurább sajátossága, hogy a csúcsán áll a bizottsági elnök, aki a biztosait rendkívül rövid pórázon tartja, s a bizottságot a döntéseiben semmi, senki nem ellenőrzi.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.