LEGOLVASOTTABB











BYD: a magyar gyár építése a tervek szerint halad, az év végén kezdődhet a gyártás

A kínai BYD hosszú távra tervez Európával, és a magyarországi gyár építése is a tervek szerint halad – közölte a BYD Hungary szerdán.

A 2003-ban alapított BYD Auto az első autógyártó, amely az elektromos átállás jegyében a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását leállította (Fotó: SITA/AP/Ng Han Guan)
❚❚

Az ütemtervnek megfelelően, az év végén tervezik megkezedni a gyártást, hamarosan Európában gyártanak autókat Európa számára. A szegedi gyár tervezett kapacitása sem változott: 300 ezer darabos éves csúcskapacitással számolnak. Emellett jelenleg 150 magyar és európai beszállító minősítésén dolgoznak, hogy tovább erősítsék a helyi ellátási láncukat – írták.

Sajtóhírekre reagálva Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója közölte: az első európai autógyárát Szegeden építő BYD kitart Magyarország mellett, és nem változtatta meg a beruházás megvalósításáról és a termelés felfuttatásáról készített terveit. Emlékeztetett: a kínai társaság 2023 decemberében döntött úgy, hogy Magyarországon építi fel első európai autógyárát. A 300 hektáros szegedi területen 2024-ben kezdődött az építkezés. A beruházásnak köszönhetően több ezer magas hozzáadott értékű munkahely jön létre, és a BYD jelenlétéből helyi beszállítók is profitálnak.

A BYD Magyarország melletti elkötelezettségét az is mutatja, hogy Hollandiából Budapestre telepítik európai üzleti központjukat – ami marketingszakemberektől hr-specialistákon át adatelemzőkig legalább kétezer magasan képzett embernek biztosít karrierlehetőséget a fővárosban –, és elindítanak két nagyszabású, együttvéve mintegy 250 millió eurós kutatás-fejlesztési programot hazai egyetemekkel együttműködésben.

A májusban bejelentett döntés szerint az egyik, 105,1 millió euró értékű projekt célja egy vezetéstechnológiai rendszer kidolgozása, amely a mesterséges intelligenciára építve lehetővé teszi a járművek önálló tanulását a vezetési szituációkról valós időben gyűjtött adatok elemzése alapján. A másik kutatás-fejlesztési beruházás még nagyobb volumenű, 141 millió euró értéket képvisel, és a BYD hajtáslánc-technológiájának továbbfejlesztésére, az elektromos járművek teljesítményének és energiahatékonyságának növelésére irányul.

A HIPA közleményében kitérnek arra, hogy a közelmúltban jelentették be, hogy a BYD a már 2017 óta működő komáromi üzemében elektromos buszok mellett elektromos meghajtású teherautókat is gyárt majd, ami nemcsak új termékpalettát és fejlett technológiát, hanem 620 új munkahelyet is jelent a Duna-parti városnak.

A 2003-ban alapított BYD Auto a BYD multinacionális csúcstechnológiai vállalat autóipari leányvállalata, az első autógyártó, amely az elektromos átállás jegyében a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását leállította, és 9 egymást követő évben a tölthető személygépkocsi (NEV) eladások élén állt Kínában.

Küldj nekünk tippet




Orbán Viktor: a világháború esélye folyamatosan nő

A világháború esélye folyamatosan nő, Magyarországnak pedig fel kell készülnie arra, hogy kimaradjon a konfliktusból – jelentette ki a magyar…

26. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mától startolnak a magyar digitális polgári körök

Orbán Viktor bejelentette, hogy digitális polgári köröket alapítanak, mert „szükség van egy digitális polgári erőre”, és létre kell hozni a…

26. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Új módszerrel ejtenek minket csapdába a kiberbűnözők. Mit tehetünk ellenük?

A kiberbűnözők egyre kifinomultabb technikákat vetnek be ellenünk. Manapság már pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat adatszerzés céljából. Hogyan védekezhetünk?

26. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ez így nagyon nem jó! Erdélyi figyelmeztetés a szlovákiai magyaroknak

A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott…

26. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ma rendezik a 200. balatonfüredi Anna-bált

Ma rendezik a 200. balatonfüredi Anna-bált, amelyre a szervezők minden eddiginél több, 760 bálozót várnak.

26. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Itt a vég: beszüntetik a politikai hirdetéseket a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti…

25. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mi vonzza a külföldieket idén Magyarországra?

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a magyar…

25. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Anne Applebaum: Magyarország gondolkodás nélkül lefeküdne Putyin előtt

Az amerikai történész és közíró, Anne Applebaum, „főállású magyargyűlölő és háborús uszító”, a lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski felesége az osztrák…

25. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Minden tabu megdőlt? Egy cseh transz nő gyerekeket szédít és szépségversenyre készül

A transzneműség divathulláma előtt Csehországban látszólag minden ajtó megnyílt…

25. 07. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Gyanús kuponakció. Megtévesztette a fogyasztókat az Auchan?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Auchan Magyarország Kft.-vel szemben, a hatóság gyanúja szerint az országszerte 24 áruházat…

25. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia újraindítaná az Ukrajnán keresztüli gázszállítást

A Szlovák Gázművek (SPP) továbbra sem mondott le arról, hogy gázt szállítson Ukrajnán keresztül leányvállalata, az SPP plus segítségével. A…

25. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Frontális támadás: az ukránok beépülnek a magyar politikába és médiába

Az ukránok egyre jobban épülnek be a magyar politikába, a médiába, a szakértői világba, védekezni kell – figyelmeztetett a magyar…

25. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrán és orosz titkosszolgálatok célkeresztjében a kárpátaljai magyarok

Nem csupán az ukrán titkosszolgálat próbálja meg szítani a feszültséget a kárpátaljai magyarok ellen, Panyi Szabolcs magyar oknyomozó újságíró szerint…

25. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Nem ezt ígérte: Trump újabb fegyvereket szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok újabb, 330 millió dollár értékű katonai eszköz és szolgáltatás eladását hagyta jóvá Ukrajna számára – olvasható a…

25. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A muszlimok támadásai miatt önvédelmi oktatást szerveznek az európai rabbiknak

Krav maga-oktatáson vett részt több európai rabbi Hollandiában az antiszemita incidensek egyre növekvő száma miatt – jelentette a JNS hírügynökség.

25. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel magára hagyta az őshonos európai nemzeti kisebbségeket

Nincs előrelépés a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése terén Európában, ma már azért kell harcolni, hogy ne bontsák tovább a 90-es…

24. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így terrorizálják a német hatóságok a patrióta politikusokat

A német hatóságok házkutatást tartottak az Alternatíva Németországért (AfD) párt európai parlamenti képviselőjénél, Petr Bystroňnál, akinek az esetében ez már…

24. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kormánypárti képviselő: Szlovákia a második világháború óta nem volt ekkora válságban

Szlovákia olyan kulturális és társadalmi válságba zuhant, amely a társadalom minden szegmensében megnyilvánul. Éppen ezért most jött el az alkotmánymódosítás…

24. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.