A balliberális brüsszeli politikusok lábbal tiporják a kárpátaljai magyarok jogait!
Követeljük, hogy az Európai Unió vegye végre komolyan a kárpátaljai magyar közösség jogait – jelentette ki pénteki közleményében Ferenc Viktória, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője.
Az Európai Parlament külügyi bizottsága a héten fogadta el az Ukrajnáról szóló jelentését, mellyel kapcsolatban Ferenc Viktória hangsúlyozta: a jelentés ismét elfogultan kezeli az Európai Unióba törekvő ország teljesítményét, a diplomáciai megoldások és a mielőbbi béke megteremtése helyett a háború kiterjesztésére összpontosít és szemet huny az országban élő nemzeti kisebbségek jogfosztásai fölött. „Felháborító, hogy az Európai Parlament semmibe veszi a kisebbségi jogokat” – fogalmazott.
Szavai szerint a balliberális politikusok szövegezése dicséri Ukrajna látszatintézkedéseit a kisebbségi jogok garantálása terén. Méltatja az Ukrajnai Nemzeti Kisebbségek Társadalmi Szervezeteinek Tanácsa létrehozását, melyből a kárpátaljai magyarok legnagyobb érdekvédelmi szervezetét kizárták. Ez azt eredményezte, hogy a jelentés által szintén üdvözölt, májusban elfogadott nemzeti kisebbségek jogainak védelmére irányuló cselekvési terv kidolgozásában sem vehettek részt a szervezet képviselői – magyarázta. Egyértelmű, hogy nem valósult meg a kisebbségek valós és szabad képviselete, ami elfogadhatatlan – jelentette ki az EP-képviselő.
Ferenc Viktória kiemelte: a kárpátaljai magyar közösség tagjai törvénytisztelő, lojális állampolgárai Ukrajnának. Ők is szenvednek a több éve dúló háborútól. Ennek ellenére továbbra is sérülnek emberi és kisebbségi jogaik, ahogyan azt a közelmúlt elszomorító esetei is mutatják, amikor a közösségük egy tagja életét vesztette a kényszersorozás folyamatában, vagy amikor a palágykomoróci görögkatolikus templom felgyújtása és magyarellenes feliratokkal való meggyalázása történt – hívta fel a figyelmet. „Az Európai Parlament baloldali képviselőinek a kisebbségi jogok ilyen szintű ignorálásával nem csak az Európai Unió hitelességét ássák alá, de Ukrajna valódi demokratizálódását is veszélyeztetik. Az elmúlt napok eseményei megkövetelik, hogy az Európai Unió végre vegye komolyan a kárpátaljai magyar közösség problémáit” – zárta gondolatait Ferenc Viktória.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























