Orbán: Európát nem az oroszok fenyegetik, hanem a muszlim migránsok tömegei
Abnormális viselkedés, hogy míg az orosz–ukrán határnál keresztény, fehér európaiak százezrével ölik egymást, a kontinens másik felén milliószámra engednek be a mi kultúránktól idegen, az iszlám világhoz tartozó tömegeket – figyelmeztet Orbán Viktor magyar kormányfő.
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás – jelentette ki a magyar miniszterelnök az Ultrahang YouTube-csatornáján közzétett interjúban. Orbán elismerte, hogy Donald Trump januári hivatalba lépése óta nem tudta megteremteni a békét, arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy „ha Biden maradt volna, vagy Kamala Harris lépett volna a helyére, akkor most már benne lennénk egy világháborúban”.
Orbán Viktort kérdezték arról, miért képviselte a kezdetektől fogva azt az álláspontot, hogy Magyarországnak a béke oldalán kell maradnia. A kormányfő az okokat sorolva elsőként a nemzeti érdeket említette. Szavai szerint abból Magyarország számára jó nem sülhet ki, ha Ukrajnában fölfegyvereznek 800 ezer vagy egymillió embert, létrejön egy Magyarország súlyánál, erejénél jóval nagyobb hadsereg, amiről a „Jóisten sem tudja”, hogy kik és mire fogják használni a következő évtizedben, mert ez önmagában veszélyes. Kiemelte, meglátása szerint semmilyen feltétele nem adott annak, hogy az ukránok legyőzhessék az oroszokat. Kevesebben vannak, még ha a Nyugat ki is tömi őket pénzzel, mindig kevesebb pénzük lesz, a fegyveriparuk évtizedekre van elmaradva az oroszokétól, és a legfontosabb érv, hogy Oroszoroszág egy nukleáris szuperhatalom, és még soha, sehol, senki nem győzött le nukleáris szuperhatalmat.
A béke mellett szól Orbán szerint azonban az is, hogy az a történelmi idő, amiben élünk, nem az orosz–ukrán háború ideje, magasabb rendű, fontosabb probléma a keresztény és az iszlám civilizáció egymás mellett élése. Annak mi értelme van, hogy keresztény, fehér európaiak az orosz–ukrán határnál a frontvonalon százezrével ölik egymást, a kontinens másik felén pedig milliószámra engednek be a mi kultúránktól idegen, más kultúrákból érkező, az iszlám világhoz tartozó tömegeket – tette fel a kérdést. Ez abnormális viselkedés, a politikai vezetők eltévesztik a történelmi időt – mondta Orbán Viktor. Lehet, hogy most aktuálisan fontosabb az orosz–ukrán háború és annak lezárása, de a történelmi idő, amely meghatározza majd a gyerekeink meg az unokáink életét, az nem ez – fogalmazott a magyar miniszterelnök. Szerinte a mediterrán világ 1400 év óta fennálló kérdése az, hogy keresztény vagy iszlám irányba fejlődik-e. Ez hosszú ideig nyugvóponton lévő ügy volt, de most ez a kérdés újra nyitott, és ettől függ, hogy milyen világban élnek majd a gyerekeink meg az unokáink – véli Orbán Viktor.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























