A lengyel külügyminiszter szájkosarat rakna országa püspökeire
Tiltakozását fejezte ki a szélsőségesen globalista Radoslaw Sikorski vezette varsói külügyminisztérium a Lengyelország szentszéki nagykövete által átadott jegyzékben két lengyel püspök, Antoni Dlugosz és Wieslaw Mering kijelentései miatt.
A Javier Domingo Fernández Gonzáleznek, a szentszéki államtitkárság protokollfőosztálya vezetőjének átadott jegyzék szerint a két egyházi méltóság kijelentései sértik a Lengyelország és a Vatikán közötti konkordátumot. A varsói tárca honlapján közzétett jegyzékben felidézték: Antoni Dlugosz, Czestochowa nyugalmazott segédpüspöke múlt pénteken mondott homíliájában „nyilvános támogatását fejezte ki a Határvédelmi Mozgalom (ROG) iránt”. Wieslaw Mering, Wloclawek nyugalmazott püspöke esetében pedig azt kifogásolták, hogy vasárnap – Donald Tusk kormányfő egyik lehallgatott beszélgetését idézve – kijelentette: Lengyelországban „magukat németként meghatározó emberek” kormányoznak, akiket a püspök „politikai gengsztereknek” nevezett.
A külügyminisztérium szerint a két püspök kijelentései „alássák a jó lengyel–német kapcsolatokat, becsmérlik a kormányt, és egyértelműen támogatják a nacionalista köröket”. A tiltakozó jegyzék szerzői követelik, hogy az egyház képviselői „ne avatkozzanak be Lengyelország belügyeibe”, és a két püspök esetében személyi következmények levonását kérik a Szentszéktől.
Dlugosz püspök a külügy által kifogásolt prédikációban arra utalt, hogy a Robert Bakiewicz jobboldali aktivista által tavasszal alapított ROG polgárőrséget szervezett a német határ térségében, a Németországból érkező migránsszállításokra reagálva. Ezt követően a lengyel kormány július 7-től ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést a német határszakaszon, amit Donald Tusk kormányfő a migráció féken tartásának szükségességével és a tavaly októberben bevezetett német határellenőrzéssel indokolt.
Dlugosz püspök úgy fogalmazott: imádkozni akar a határon szolgáló határőrökért, katonákért, rendőrökért, vámtisztekért, a hadsereg területvédelmi erőiért, valamint a ROG önkénteseiért is, akik „önzetlenül szerveznek őrjáratokat”. A ROG a nyugati határon fennálló helyzetre reagál, „ahol a német rendőrök illegális bevándorlókat szállítanak át, mintha tárgyak lennének” – tette hozzá. Mering püspök pedig vasárnap felidézte: az egyházmegyéjében minap egy fiatal nőt és egy férfit késeltek meg Lengyelországban illegálisan tartózkodó külföldiek. Idézte Waclaw Potocki 17. századi lengyel költő szavait is a lengyelek és a németek közötti ellenséges viszonyról.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























