LEGOLVASOTTABB


Trump vámháborúja a szlovákiai háztartásokat is veszélybe sodorja

Donald Trump amerikai elnök vámpolitikája szlovákiai háztartások ezreit fenyegeti – figyelmeztet a szlovák gazdasági tárca, amely szerint a szlovákiai családok jövedelme jelentős mértékben függ az ipartól, azon belül is az autóipartól, amely a vámháború egyik legnagyobb vesztese lehet.

Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter szerint a Donald Trump által kirobbantott vámháború rengeteg embernek vehetné el a munkáját (Fotó: SITA/Jana Birošová)
❚❚

„Az Egyesült Államok fontos kereskedelmi partnere Szlovákiának. Éppen ezért ezek az amerikai kormányzati döntések már egy ideje komoly aggodalommal töltenek el minket. A szlovák gazdaság erős iparra épül, jelentősen függ az Egyesült Államokba irányuló autó- és alkatrészexporttól. A nemzetközi kereskedelmi szabályok bármilyen megváltozása közvetlen hatással lesz a szlovákiai alkalmazottak foglalkoztatottságára” – mondta el Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter.

A gazdasági tárca ezért most olyan lépéseket tervez, amelyeknek köszönhetően enyhíthetné a vámháború negatív hatásait. Az egyik ilyen eszköz az úgynevezett Kurzarbeit, vagyis a rövidített munkaidős támogatási rendszer. Ez egy olyan intézkedés, amellyel a munkáltatók a gazdasági nehézségek idején csökkenthetik a munkaidőt, és így elkerülhetik a munkavállalók elbocsátását. A munkavállalók a csökkentett munkaidő miatt kieső bérük egy részét állami támogatásként kapják meg. A szlovák kormány a Kurzarbeit lehetőségét 2025 májusában fogadta el a munkaerőpiac stabilizálásának a céljából. A munkaügyi minisztérium már jelezte, hogy készen áll a Kurzarbeit azonnali bevezetésére, amint életbe lépnek az Egyesült Államok új, EU-val szembeni vámjai. A gazdasági tárca és a SARIO beruházásösztönző ügynökség ezzel párhuzamosan olyan új piacokat keres, amelyeken a szlovák ipar érvényesülni tudna.

Az ügy háttere, hogy az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump levélben tájékoztatta az Európai Uniót arról a tervéről, hogy 2025. augusztus 1-jétől 30%-os importvámot vezet be az amerikai piacra érkező európai termékekre. Ezen kívül továbbra is érvényben maradnak a 27,5%-os behozatali vámok az autókra és autóipari alkatrészekre, valamint az acélra és alumíniumra kivetett 50%-os vám.

Küldj nekünk tippet




A Vatikán elesett. Meghódították a „szivárványos keresztények”

Válaszúthoz érkezett a Vatikán. Miért? Mert oda is megérkezett az LMBTQ-aktivisták zarándoklata, amelynek tagjai meleg fogadtatásban részesültek.

08. 09. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Birodalmi agymenése van Ursula von der Leyennek?

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottsága elnöke a napokban arról nyilatkozott, hogy a közösség békefenntartók bevetését tervezi Ukrajnában, miközben…

08. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Meglepetés: Magyarországra jön az ukrán külügyminiszter

A magyar–ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen Kijevet terheli, de a kormány továbbra is a párbeszéd híve, ezért…

08. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Álhír, hogy Trump üzent Orbánnak az orosz kőolaj ügyében

A sajtóban terjedő hírekkel ellentétben nem üzent Donald Trump amerikai elnök Magyarországnak az orosz kőolajvásárlások beszüntetésének ügyében, még közel hasonló…

08. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Toroczkai: Orbán és Magyar Péter sem hozhat valódi változást

Orbán Viktor és Magyar Péter Kötcsén egymást próbálta túlharsogni, de semmit nem mondtak arról, hogyan lehetne Magyarországon valódi gazdaságpolitikai fordulatot…

08. 09. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 09. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ukrajna csatlakozása háborúba sodorja az Európai Uniót

Ukrajna európai uniós (EU) tagsága közvetve vagy közvetlenül, de mindenképpen magával hozza, hogy belevisznek bennünket a háborúba – jelentette ki…

08. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így reagált Magyar Péter Orbánra

„Orbán mai lázálma a vég kezdete. A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán–Gyurcsány korszakot” –…

08. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump: Ez a végső figyelmeztetésem, nem lesz több!

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy egyezzen bele a közvetítők…

08. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hatékony média nélkül esélye sincs a konzervatív erőknek

A szlovákiai kormánypártok hatalmas hibát követtek el azzal, hogy még mindig nem építettek ki egy ütőképes saját médiabirodalmat, amelyen keresztül…

08. 09. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 09. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az ukránok megint eltalálták a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna az éjjel eltalálta a Barátság kőolajvezetéket az oroszországi Brjanszki területen, Oroszország nyugati részén.

07. 09. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 09. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA nagyban üzletel az oroszokkal

Míg az Egyesült Államok arra akarja rávenni az Európai Unió tagországait, hogy teljesen szakadjanak el az orosz energiahordozók vásárlásától, ő…

07. 09. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 09. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico felfedte Putyin és Zelenszkij titkos szándékait

A szlovák kormányfő az elmúlt napokban az orosz és az ukrán elnökkel is négyszemközti tárgyalásokat folytatott, így viszonylag jó rálátása…

07. 09. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 09. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hatalmas fordulat: Kijev már tárgyalna a magyarokkal

A Barátság olajvezeték felrobbantása és durva titkosszolgálati befolyásolást követően, Kijev most új taktikával próbálkozik. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra „kérte”…

07. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Magyar turistalányokat erőszakoltak meg a migránsok

Őrizetbe vettek Szicíliában három marokkói állampolgárt két magyar turista elleni nemi erőszak gyanújával – közölték a cataniai hatóságok a szicíliai…

06. 09. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 09. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nyugati képmutatás: Putyint démonizálják, Netanjahut védik

A világ belefáradt a nyugati kettős mércékbe. A vezetők csak akkor ítélik el a háborús bűnöket, amikor az illeszkedik a…

07. 09. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 09. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A magyarok csaknem kétharmada tart a Tisza adóemelésétől

Az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatása szerint a felnőtt magyarok 63 százaléka arra számít, hogy a Tisza Párt a 2026-os választások után…

06. 09. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 09. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb magyarellenes támadás Romániában

Újabb magyar nemzetiségű személy ellen irányuló incidens miatt indított bűnvádi eljárást a Kolozs megyei rendőrség, miután egy román nő „bozgornak”…

06. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A globalista cseheknek is elegük lett az EU klímapolitikájából

Át kell alakítani az Európai Unió klímapolitikáját, mégpedig úgy, hogy az ne veszélyeztesse a kontinens iparát – mondta Petr Fiala…

06. 09. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 09. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

EGYÉB CIKKEK

Rendőrállamot faragnának az Európai Unióból

05. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket

Mi a baj Donald Trumppal?

06. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket

Mit mondott ma Fico Zelenszkijnek?

05. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket

Nem támogatjuk Ukrajna csatlakozását az EU-hoz

05. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket


Ezért vásárol Magyarország orosz kőolajat

05. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket


Magyarországon olcsóbb a tankolás?

05. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket







Vélemény

Mi a baj Donald Trumppal?

06. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.