LEGOLVASOTTABB











Kétgyermekes apa volt a kényszersorozás következtében elhunyt magyar férfi

Negyvenöt éves kétgyermekes apa volt az a beregszászi magyar férfi, aki ukrán sorozótisztek bántalmazása után halt meg – hangzott el a TV2 Tények adásában.

Sebestyén Józsefet a sorozók erőszakkal elhurcolták egy erdőbe, ahol vasdoronggal brutálisan megverték (Fotó: Tények.hu képernyőfotó)
❚❚

A riport szerint Sebestyén József ukrán–magyar kettős állampolgár volt. Azért, hogy a toborzók ne találják meg, kiiratkozott a lakcíméről, de rosszakarói feljelentették, így a hatóságoknak könnyű volt megtalálniuk. Június 11-én bukkantak a férfira egy beregszászi iskola előtt. Sebestyén József észrevette az utcán közeledő toborzókat, és megpróbált elmenekülni előlük, mert nem akart a frontra menni, hogy meghaljon. A sorozók a férfit erőszakkal elhurcolták egy erdőbe, ahol vasdoronggal brutálisan megverték – hangzott el a tv-műsorban.

A Tényekben bemutattak egy videót, amin a kárpátaljai férfi a vele szemben álló mentősöknek azt próbálja elmagyarázni, hogy súlyos fájdalmai vannak és hányinger gyötri. Bár többször rosszul lett, a mentősök azt követelték tőle, hogy segítség nélkül, a saját lábán szálljon be a mentőbe, és egy papírt akartak aláíratni vele arról, hogy visszautasítja az orvosi ellátást. A férfi azt is elmondta, hogy epilepsziás, de a mentősöket ez nem érdekelte. Egy katonatiszt a felvételen arra kérte a férfit, mutassa meg, hol vannak a testén ütésnyomok. Erre a férfi a veséjét mutatta, de nem hittek neki.

A férfi három héttel a bántalmazást követően a beregszászi kórházban halt meg. Sebestyén Józsefet szerdán kísérték utolsó útjára a beregszászi református temetőben. Az áldozat testvére Nyíregyházán él, de nem nyilatkozott a tévécsatornának.

A Tények megszólaltatta Veczán Zoltánt, az esetet először feldolgozó Mandiner újságíróját, aki azt mondta, ilyen esetek gyakran történnek Ukrajnában. A kényszersorozások során nem ritkán nyúlnak erőszakhoz a toborzók, az ombudsmanhoz 1600 ilyen panasz érkezett. Jellemző, hogy a behívót kapó férfiak bujkálnak, sokan a házukba vannak szorítva. A lap egy ukrajnai interjúalanya úgy fogalmazott: „itt Robin Hood világa van, elveszik a behívót a gazdagoktól és szétosztják a szegények között”.

A TV2 helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy Kárpátalján alig látni férfiakat az utcán, ahol megállítják és igazoltatják az embereket. A statisztikák szerint eddig 73 magyar származású katona halt meg Ukrajnában a fronton.

Küldj nekünk tippet




Több tízmilliárd dollárnyi juttatást vonnak meg az illegális migránsoktól

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodóktól, mintegy 40 milliárd dollár értékben…

12. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza álprofilok mögé bújó ismeretlen személyek digitális mozgalma

A Tisza Pártot a balliberális nyilvánosságban ugyan már a 2026-os választás győztesének tüntetik fel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a…

12. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump eddig bírta: Amerika újra megkezdte a fegyverszállítást Kijevnek

Miután Donald Trump amerikai elnök unszolására az Egyesült Államok rövid időre leállította a katonai segély szállítását Ukrajnának, Volodimir Zelenszkij ukrán…

12. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Balázs: Magyarország jólétét akkor is meg kell őrizni, ha jön egy világégés

„A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, aminek több látható jele is van. Ide tartozik, hogy másfélszer annyit költ a…

11. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem tetszett neki a szivárványos zászló: kirúgta őt a pozsonyi Volkswagen

A Volkswagen Slovakia pozsonyi autógyár vezérigazgatója, Wolfram Kirchert visszautasította a találkozót a vezető szlovák kormánypárt, a Smer EP-képviselőivel, Ľuboš Blahával…

11. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ki ma Putyin legnagyobb ellensége Európában?

A francia vezérkari főnök szerint Moszkva Franciaországot jelölte meg legfőbb ellenfeleként Európában. Thierry Burkhard ennek okát mindenekelőtt abban látja, hogy…

11. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa haldoklik: már csak a migráció miatt nő a népessége

Az Európai Unió népessége a negyedik egymást követő évben növekedett, január elsején elérte a 450,4 milliót, ami 1 070 702-vel…

11. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor

Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós – közölte a HUNOR – Magyar űrhajós Program a Facebook-oldalán.

11. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hatalmas botrány fenyeget a Sziget Fesztiválon a miniszter szerint

Antiszemita gyűlöletbeszédnek a Szigeten sincs helye – írta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken közzétett Facebook-posztjában. „Ma levelet…

11. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Orbán megakadályozná a közös uniós hitelt Ukrajna finanszírozására

Nem szabad közös uniós hitelt felvenni Ukrajna finanszírozására, „ezt én a végsőkig ellenezni fogom” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a…

11. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ursula von der Leyen most épp az ukránoktól venne fegyvereket Európának

Míg a Nyugat továbbra is számolatlanul önti a pénzt és a fegyvereket Ukrajnába, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság…

11. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kétgyermekes apa volt a kényszersorozás következtében elhunyt magyar férfi

Negyvenöt éves kétgyermekes apa volt az a beregszászi magyar férfi, aki ukrán sorozótisztek bántalmazása után halt meg – hangzott el…

11. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így akar Európa bevonulni Ukrajnába

Hivatalos formát ölt a majdani „ukrajnai rendezés” biztosítására készen álló országok koalíciója, és Párizsban külön központja létesül – egyebek közt…

11. 07. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 07. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Kárpátalján elhurcolt férfiakat tartanak bezárva különböző laktanyákban

Törvénytelenül tartják fogva, ezért feljelentést akar tenni, amiatt, hogy elkapták – mondta az M1-nek nyilatkozva egy férfi, akit Kárpátalján tartóztattak…

10. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az Európai Unió eddig 165 milliárd euróval támogatta Ukrajnát, és ez csak a kezdet

Míg Európa számolatlanul önti az eurómilliárdokat Ukrajnába, az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij már azt is meg akarja szabni, hogy kik…

10. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Döntöttek Ursula von der Leyen sorsáról

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön. Az Európai…

10. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tovább nőtt az uniós védelmet élvező ukránok száma

Idén májusban tovább nőtt, és elérte a 4,28 milliót azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az…

10. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrán toborzók vasdoronggal verték a magyar állampolgárt, aki később meghalt

Berendelték Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek úgy megvertek egy magyar férfit kényszersorozás közben Kárpátalján, hogy később belehalt sérüléseibe –…

10. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.