Nem csak a nyugdíjasoknak jár majd az élelmiszerutalvány
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák – közölte Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára és Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos.
Az államtitkár Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint Kósa Ádám és Nyitrai Zsolt az Országos Fogyatékosságügyi Tanács szerdai ülésén jelentette be, hogy a társadalmi egyeztetésre kerülő javaslat a nyugdíjszerű ellátásokban részesülő, fogyatékossággal élő emberekre is kiterjeszti a 30 ezer forintos élelmiszerutalvány jogosulti körét. Nyitrai Zsolt a közzétett videóben kiemelte: Magyarország kormánya megvédi az embereket, az indokolatlan élelmiszerár-emelésekkel szemben is. Ezért vezették be az árréscsökkentést, amely több mint 800 termék árát csökkentette átlagosan 20 százalékkal. „Itt nem álltunk meg, nem állunk meg” – mondta, utalva arra, hogy a legkitettebb réteg, a nyugdíjasok, az idősek számára ősztől élelmiszerutalvány bevezetését tervezik.
A miniszterelnöki biztos örömét fejezte ki, hogy az Országos Fogyatékosságügyi Tanács ülésén elhangozhatott egy javaslat, és megköszönte Kósa Ádámnak, hogy „ezt a kormányzaton keresztülverte”. Hozzátette, ez is mutatja, mennyire jó döntés volt létrehozni kormányzaton belül önálló fogyatékosságügyi államtitkárságot, hiszen a fogyatékossággal élők részéről érkező javaslatokat így még nagyobb súllyal tudják odatenni a kormányzat asztalára. Kósa Ádám a videóban azt közölte: a szabályozás célja, hogy a nyugdíjasok és más ellátásban részesülők olyan utalványt kapjanak, amelyből hideg élelmiszert vásárolhatnak Magyarországon.
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nem csak nyugdíjasok, hanem más ellátásban részesülők is megkapják. Így élelmiszerutalványra jogosultak lesznek többek között azok a Magyarországon élő és tartózkodó emberek is, akiknek 2025 júliusában rokkantsági ellátást, rehabilitációs ellátást, baleseti járadékot, rokkantsági járadékot, bányászok egészségkárosodási járadékát, vakok személyi járadékát vagy fogyatékossági támogatást folyósítottak – ismertette. Az államtitkár kitért arra, hogy az élelmiszerutalvány nemcsak a vidéki kisboltokban, hanem nagyobb üzletláncokban, piacokon, sőt az őstermelőknél is beváltható lesz.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























