A komplett globalista elit a magyar kormány megbuktatását tűzte ki célul
Ha a nagy képet nézzük, akkor a globalizmus és a globalisták a rendszer, a magyar jobboldal pedig az ellenzék, és a komplett globalista elit minden követ megmozgat a jelenlegi magyar kormány megbuktatásáért – figyelmeztet Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója.
Szánthó Miklós a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében idézte Török Gábor elemzőt, aki azt mondta, hogy a magyar nyilvánosságban „brutális aszimmetria” van a jobboldal javára, ám a főigazgató szerint valójában éppen a jobboldal ellenében látható ez. Úgy fogalmazott: nem a jobb-, hanem a baloldal 2022-es választási kampányát lökte meg dollármilliókkal az Action for Democracy. Később az Alapjogokért Központ és a Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatásaiból derült ki, hogy például az Open Society Foundations és a USAID tevékenyen pénzelte – és előbbi most is pénzeli – a hazai baloldali szervezeteket – fűzte hozzá.
Szánthó Miklós emellett hangsúlyozta, hogy a komplett globalista elit, „Brüsszelestül-Sorosostul”, a jelenlegi magyar kormány megbuktatását tűzte ki célul, és ezért minden követ megmozgat. A jövő évi választások tétje ugyanis túl nagy mindenki szempontjából: Ukrajna EU-tagsága – jelezte. Hozzátette: „a Zelenszkijjel anyagi és gazdasági szálakat ápoló nemzetközi liberális erőközpontok” ezzel akarják továbbpörgetni az EU központosítását, melynek útjában áll a kormányon lévő magyar jobboldal. Ennek érdekében létrehoztak „egy új(nak tűnő) lerakatot, Magyar Pétert és a Tiszát mint egy potenciális antiorbánista gyűjtőpártot” – mutatott rá Szánthó Miklós.
A siker érdekében még „Gyurcsányt is leszedték a tábláról” mint zavaró tényezőt, de a háttér ugyanaz maradt: „balos fake-news média (Telex, 444, HVG & Co.), a civilnek mondott politikai aktivista szervezetek (TASZ, Helsinki, Transparency, szivárványos izék, stb.), a régről ittmaradt SZDSZ-es értelmiségi-akadémiai-egyetemi hálózat, a fel-felbukkanó híres színészek és persze a magukat reprezentatívnak hazudó szakszervezetek” – sorolta az Alapjogokért Központ főigazgatója. Valamint ott van „maga a brüsszeli mélyállam, az uniós pénzekkel zsaroló bürokrácia”, a magyar jobboldal migráció-, gender- és háborúellenessége miatt „a jogot a politika szolgálóleányáva tevő” Európai Bizottság Leyennel, az Európai Parlament „Magyar Péter tartótisztjével, Manfred Weberrel”, valamint a pozsonyit és a rómait leszámítva lényegeben az összes progresszív-balos európai kormányzat – fogalmazott.
Emellett Szánthó Miklós számol még „a párhuzamosan működő globalista politikai gépezettel”, amelyek közé a különféle nemzetközi szervezeteket (Európa Tanács, Velencei Bizottság), ezeknek a szakosított szerveit (például az ENSZ migrációs ügynöksége), a különféle emberi jogi bíróságokat (például Strasbourg) és emberi jogi fundamentalista „networköket” (National Endowment for Democracy, Human Right Watch, Freedom House, Reporters Without Borders stb.), valamint a naponta „a bukás szélén kódorgó fasiszta Orbánról tudósító Big Mediát” a CNN-től a BBC-n át a Frankfurter Allgemeine Zeitungig és a Le Monde-ig sorolta.
Szánthó Miklós kiemelte: a sort és a példákat még hosszasan lehetne folytatni a nemzetközi jogászi elitről, a „jurisztokráciáról”, az információs hadviselésről vagy a nyílt műveletek korának szolgálati beavatkozásairól nem is beszélve – melyeket „a Brüsszellel és Kijevvel szimbiózisban működő” Tisza Párt javára fel is használ ez a nemzetközi gépezet Magyarországon.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























