LEGOLVASOTTABB











Szlovákia nem kér Brüsszel legújabb ideológiai javaslatából

Szlovákia nem fogja támogatni az Európai Bizottság (EB) legújabb emissziós javaslatát, amely alapján az eddigi terveknél korábbi időpontig, 2040-ig kellene 90 százalékkal csökkenteni a széndioxid-kibocsátást az Európai Unióban – derül ki Tomáš Taraba szlovák környezetvédelmi miniszter közösségi médiában közzétett bejegyzéséből.

Tomáš Taraba szlovák környezetvédelmi miniszter szerint a brüsszeli bürokraták már teljesen elveszítették a kapcsolatot a valósággal (Fotó: SITA/Milan Illík)
❚❚

„Ezek az ideológiai alapú javaslatok annak bizonyítékai, hogy a brüsszeli bürokraták már teljesen elveszítették a kapcsolatot a valósággal” – idézte Taraba szavait a szlovák TASR hírügynökség. A szakminiszter hozzátette: az EB tervei azt mutatják, hogy a bizottság vagy nincs tisztában azzal, hogy milyen gazdasági veszélyhelyzetben van az európai és a szlovák ipar, vagy egyáltalán nem érdekli őket ez a helyzet.

Taraba bejegyzésében felidézte: az autóipar legmagasabb szintű képviselői a pozsonyi kormány ülésén meghatározták azt a három tényezőt, amely a leginkább negatív befolyással van a versenyképességükre. Ezek a következők: az emissziós normák uniós szigorításai, amelyekhez senki nem igazodik az unión kívül, a magas energiaárak és a hulladékégetők hiánya. „Brüsszel és a szlovákiai ellenzék minden egyes pontban a velünk ellentétes oldalon állnak. A szankciókkal tovább emelik az energiaárakat, az emissziós normák szigorításával gyengítik az ipart, a hulladékégetők elleni támadásokkal pedig azt az üzenetet küldik az ipar képviselőinek, hogy ne gyártsanak itt semmit, inkább menjenek más országokba” – szögezte le a szlovák környezetvédelmi miniszter.

Az Európai Bizottság nemrég közzétett tervei alapján az Európai Uniónak 2050-re kellene elérnie a karbonsemlegességet, 2040-re pedig annak a célnak a teljesítését tűzték ki, amely szerint az EU-ban az 1990-es szinthez képest 90 százalékkal visszafogják a széndioxid-kibocsátást. Az EB ezen terveivel kapcsolatban már több tagállam jelezte, hogy azok megvalósítását nem tartják reálisnak.

Küldj nekünk tippet




Brüsszel háborúra készül, a pénzünk negyedét az ukránoknak adná

Az Európai Unió egy háborús költségvetésen dolgozik, amelyben Brüsszel az uniós keretköltségvetés 20–25 százalékát Ukrajnára és a háborúra fordítaná –…

09. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Karácsony Gergely magyarellenes lobbiirodát üzemeltet Brüsszelben

Karácsony Gergely közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat – jelentette ki Deutsch Tamás,…

09. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij és Weber parancsba adta a Tiszának Leyen megvédését

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke parancsba adta a Tisza Pártnak, hogy Ursula von der…

09. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tusványos: 40 helyszín, 500 program. Ránk számíthatsz!

„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a…

09. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza Párt programját Brüsszelben írják?

Brüsszelben elkészült Magyar Péter programjának legújabb fejezete: a dokumentum a „jogállamisági ajánlások” címet viseli, de valójában nem más, mint egy…

09. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Karácsony Gergely Ursula von der Leyennel tárgyalt Strasbourgban

Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság (EB) elnökével tárgyalt Karácsony Gergely főpolgármester kedden Strasbourgban; a főpolgármester megköszönte az EB…

09. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az Európai Ügyészség is beszállt a Le Pen elleni boszorkányüldözésbe

Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Európai Parlament korábbi, 2024 júliusában feloszlott Identitás és Demokrácia (ID) nevű képviselőcsoportjának uniós…

09. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az Európai Bizottság a liberális médiaterror élharcosa

Az Európai Bizottság a szavak szintjén ugyan támogatja a szólás- és médiaszabadságot, valójában azonban a liberális médiaterror legvadabb védelmezője. Míg…

09. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A pénz nem számít: a dán miniszterelnök állig felfegyverezné Európát

„Az elmúlt három évtized védelmi kiadásainak csökkentése súlyos hiba volt. Oroszország fegyverkezése miatt pár éven belül valós fenyegetést jelenthet Európára,…

08. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Macront és feleségét királyi pompával fogadták Londonban

Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte különrepülőgépen a brit királyi légierő (RAF) nyugat-londoni Northolt támaszpontjára érkezett, ahol Vilmos trónörökös…

08. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megkezdődött a Fico elleni merénylettel vádolt Juraj Cintula pere

Ma kezdődött a bírósági tárgyalás a Besztercebányai Specializált Büntetőbíróságon Juraj Cintula ügyében, aki a szlovákiai Nyitrabányán (Handlová) tavaly rálőtt Robert…

08. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Peking a kínai okoseszközökön keresztül kémkedik utánunk

Nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a Kínából importált okoseszközök, többek között az autók, kamerák, robotporszívók, drónok és WiFi-routerek is – figyelmeztetnek izraeli…

08. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter egyre alávalóbb módszerekkel támadja a Fideszt

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter kedden a Facebook-oldalán osztott meg egy dokumentumot, ami szerinte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát…

08. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ursula von der Leyen érvelése a legsötétebb kommunista időkre emlékeztet

Akik megélték az 1989 előtti kommunista rendszert, azok számára nem ismeretlen az a kommunikációs taktika, amit Ursula von der Leyen,…

08. 07. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 07. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ígért béke helyett Trump még több fegyvert küld az ukránoknak

Donald Trump fegyvereket ígért Ukrajnának az orosz támadások elleni védekezéshez, az amerikai elnök erről helyi idő szerint hétfőn beszélt, amikor…

08. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hétfői szupervihar: erre ügyeljenek, akiknek ma utazniuk kell

A hétfői heves vihar az összes magyarországi közlekedési eszközt és pályát érintette: a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos…

08. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel és Kijev dezinformációs kampányokkal próbálja megtörni Orbánt

A magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal elemzést készített a Magyarország ellen indított, külföldről finanszírozott dezinformációs kampányokról, amelyek az Orbán-kormány külpolitikáját próbálják aláásni.…

08. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A komplett globalista elit a magyar kormány megbuktatását tűzte ki célul

Ha a nagy képet nézzük, akkor a globalizmus és a globalisták a rendszer, a magyar jobboldal pedig az ellenzék, és…

08. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.