LEGOLVASOTTABB


Brüsszelt hidegen hagyják az őshonos nemzeti kisebbségek jogai

Az Európai Unió (EU) nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – mondta Szili Katalin magyar miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Az Európai Unió csúcsvezetői az állatok jogaira is nagyobb figyelmet fordítanak, mint az őshonos nemzeti kisebbségekére (Fotó: SITA/AP/Alberto Pezzali)
❚❚

A miniszterelnöki főtanácsadó úgy fogalmazott: a magyarság számára különösen fontos a kisebbségvédelem, hiszen Magyarország „arra ítéltetett, hogy önmagával legyen szomszédos”. „Nekünk minden egyes helyzetben napirenden kell tartani ezt a kérdést” – jelentette ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában rendkívül sok változás ment végbe az elmúlt 15 évben, a migrációs helyzet, a pandémia vagy az Oroszország és Ukrajna között dúló háború következtében pedig még inkább felszínre került a nemzeti kisebbségek ügye. Szili Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy az unióban a bevándorló közösségek ügyét nem választják el az őshonos nemzeti kisebbségek ügyétől. „Ezt a kérdést meg kell oldani, mert még komolyabb konfliktusokhoz fog vezetni” – mutatott rá.

Szili Katalin kitért arra is, hogy az Európai Unió bírósága végleg elutasította a Minority SafePack nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést. Az ítélet szerint nem kíván jogalkotással élni ezen a területen az EU – magyarázta. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy az unióhoz való csatlakozáskor a tárgyalási fejezetek egyike éppen a nemzeti kisebbségvédelmi kérdésekkel foglalkozik, de miután egy ország belépett az EU-ba, már nem foglalkoznak ezzel a témával. Szili Katalin kiemelte a fiatal jogászok szerepét, akik a következő időszakban sokat tehetnek azért, hogy változzon a jelenlegi helyzet.

Küldj nekünk tippet




Ezért nem akar békét Ukrajnában az Európai Bizottság

Két világos ok is van arra, hogy Brüsszel miért nem akar békét Ukrajnában – figyelmeztet Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Brüsszel legújabb ideológiai javaslatából

Szlovákia nem fogja támogatni az Európai Bizottság (EB) legújabb emissziós javaslatát, amely alapján az eddigi terveknél korábbi időpontig, 2040-ig kellene…

07. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Milliárdos szolgálati luxusvillát rendelt Ruszin-Szendi Romulusz

Egymilliárd forintot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt honvédségi vezérkari főnök számára kialakított…

07. 07. 2025 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tudjuk, mitől szálltak el a tojásárak

Az étkezési tyúktojás 2024 második félévétől tapasztalt jelentős áremelkedése több tényező együttes hatására alakult ki – közölte hétfőn a magyar…

07. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így spórolhatunk a lakásvásárláson és -bérlésen

Az első lakásvásárlóknak meghirdetett Otthon Start program átalakítja az albérletpiacot is, mivel sok fiatal bérlés helyett vásárolhat, ami fékezheti a…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Jemen osztozik Teherán sorsán: Izrael rakétákkal lőtte a jemeni kikötőket

Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Latin-amerikai migráns ölt meg egy 24 éves lengyel diáklányt

Mintegy ezren vettek részt vasárnap a közép-lengyelországi Torun városában egy csendes meneten, amelyet egy Lengyelországban illegálisan tartózkodó venezuelai állampolgár által…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Elfogyott Trump türelme: az USA augusztus 1-jétől bevezeti a vámokat

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Csehországban Orbán egyik legjobb barátjára szavaznának a legtöbben

Három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt a pártok és mozgalmak népszerűségi listáját továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Meteorológiai figyelmeztetés: pár órán belül durván lehűl a levegő

Az elkövetkező három napban az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet – hívta fel a figyelmet…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben

Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között vasárnap hajnalban történt buszbalesetben – közölte…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: meg fogjuk nyerni a következő választást is

Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Krónika Online-nak adott…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Afrikai migránsok ostromolhatják meg Szlovákiát és Magyarországot

Azok az Afrikából származó illegális migránsok is megjelentek a balkáni migrációs útvonalon, akik korábban a spanyol és olasz partok felé…

06. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Magyar Péter mellől menekülnek a nők

Magyar Péter mellől menekülnek a nők – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arra reagálva, hogy családi okokra hivatkozva…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Továbbra is a magyarországi tankolás a legolcsóbb

Az izraeli–iráni konfliktus lezárultával, az átmeneti megugrást követően a magyarországi üzemanyagárak is csökkenni kezdtek; a magyar üzemanyagárak pedig ismét kedvezőbben…

05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukrán újságírók, elemzők és politikusok imádják Magyar Pétert

Az ukrán sajtó tele van Magyar Péter dicséretével, újságírók, elemzők, politikusok egymásra licitálva dicsérik a Tisza Párt elnökét, mert ukránbarát…

05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump végül megkegyelmez Zelenszkijnek?

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő telefonon megbeszélést folytatott az Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal – közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki…

05. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kövér László: a magyar kormány a globalista háttérhatalommal küzd

Az Európai Uniónak katasztrófát jelentene, ha Ukrajnát felvennék az EU-ba – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európa Szabadegyetemen…

05. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.