A genderlobbinak semmi keresnivalója a magyar iskolákban
A kormány nem engedi be az iskolákba és az óvodákba a genderlobbit, az LMBTQ-propagandát – jelentette ki Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatornán.
Balatoni Katalint a témában annak kapcsán kérdezték, hogy hétfőn a Facebookon bírálta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ), amely közel kéttucat posztot tett közzé a Budapest Büszkeség elnevezésű múlt szombati rendezvényről. A miniszterelnöki biztos akkor egyebek mellett úgy fogalmazott: „bebizonyosodott, hogy nem a magyar gyerekek érdekeit képviselik, ha rajtuk múlna, már holnap megnyitnák az óvodák és iskolák kapuit a drag queen álarcos bálkirálynőknek”.
Balatoni Katalin úgy fogalmazott: elsődleges fontosságú a gyermekek egészséges fejlődéshez való jogának figyelembe vétele, és az LMBTQ-szervezetek, illetőleg a Pride által hirdetett, Nyugat-Európa egyes országaiban már az iskolákban, óvodákban is megjelenő eszmék ezt a jogot veszélyeztetik. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekek különböző életkori sajátosságokon mennek keresztül, és ez esetben olyan szélsőségekről van szó, amire nincs szükségük.
Balatoni Katalin azt a kérdést vetette fel, hogy adott esetben 9-10 éves gyermekek számára kérdés-e már a nemiség, a szexualitás. Közölte, információi szerint Nagy-Britanniában 9 éves gyermekeket – a szülők megkérdezése nélkül – „elképesztő tartalmakkal“ lepnek el. Leszögezte, hogy ennek sem az óvodákban, sem az iskolákban nincs helye. A szexuális nevelés a szülők feladata – hangsúlyozta.
A kormány mintegy 3,7 millió magyar ember felhatalmazásával alkotta meg a gyermekvédelmi törvényt, amelynek egy kiemelt része az egészséges fejlődéshez való jog megvédése – emlékeztetett a miniszterelnöki biztos, aki úgy gondolja, hogy ennek köszönhetően a magyar gyermekek az óvodákban és az iskolákban biztonságban vannak.
Balatoni Katalin elmondta: ránk, felnőttekre tartozik az, hogy megvédjük a gyermekeket. A miniszterelnöki biztos szerint az óvodai alapprogramban és a nemzeti alaptantervben számos olyan pont van, amely biztosítja, hogy a gyermekek a hagyományos értékeken alapuló tananyaghoz férjenek hozzá. Azok a nemzeti, keresztény értékek, amelyek óvodától a felsőoktatásig szabályozóként megjelennek, egy biztonságot adó hálót jelentenek – fogalmazott.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























