LEGOLVASOTTABB











Sulyok Tamás: a migrációt megállítani, nem pedig ösztönözni kell

Magyarország és Szlovákia számára egyaránt fontos a megfizethető és biztonságos energiaellátás, a régió energiabiztonságát erősítheti a nukleáris energia, valamint az infrastruktúra-összeköttetések bővítése – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott Peter Pellegrini szlovák államfővel.

Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök és Peter Pellegrini szlovák államfő a megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón a pozsonyi elnöki palotában (Fotó: SITA/AP/MTI/Bruzák Noémi)
❚❚

Az államfők a megbeszélésen áttekintették a védelmi kapcsolatok alakulását, különös tekintettel a NATO keretében zajló tervezési folyamatokra és a szövetségesi gyakorlatokra, valamint fontos biztonságpolitikai elemként értékelik Magyarország hozzájárulását a szlovák légtér védelméhez. Sulyok Tamás sajtónyilatkozatában kiemelte: a két ország közötti kapcsolatok soha nem látott intenzitással és kölcsönös bizalommal fejlődnek, ezt támasztja alá a kétoldalú politikai párbeszéd élénksége és az olyan konkrét eredmények, mint például a határmenti infrastruktúra fejlesztése. A migrációról elmondta: fontos a külső határok védelme és a kibocsátó országok stabilitásának előmozdítása. A migrációt megállítani, nem pedig ösztönözni kell – hangsúlyozta, hozzátéve: ebben a V4-országoknak közösen kell hallatniuk a hangjukat.

Magyarország számára kiemelten fontos a szlovákiai magyarság sorsa, kultúrájának, magyar anyanyelvének és oktatási intézményeinek megőrzése – mutatott rá Sulyok Tamás. Kiemelte: ahogy a Magyarországon élő szlovákság kultúrájára, nyelvére is megőrzendő értékként tekintünk, úgy Szlovákiában élő közel félmillió magyarajkú állampolgár kultúrájára, identitására is olyan értékként tekintünk, ami Európa alapvető kincsei közé tartozik.

Küldj nekünk tippet




Ukrajnai rendezés: mindenki másképp csinálná

Közvetlenül a világ vezetőinek Ukrajna jövőjéről folytatott tárgyalásai után máris itt vannak az első merész kijelentések. Mennyire összeegyeztethetők ezek, és…

20. 08. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tűz alatt a Barátság: ukrán szabotázs Közép-Európa ellen

Kinek áll érdekében leállítani a kőolajszállítást Szlovákia és Magyarország felé, és mit szól ehhez a liberális média?

20. 08. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump: Ukrajna csak egy pufferzóna Oroszország és Európa között

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel képtelen leállni a háborús propagandával

A brüsszeli csúcspolitikusok úgy zárnák le az ukrajnai háborút, hogy közben tovább fokozzák az Oroszország elleni fegyverkezést, és még több…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico rossz viccnek tartja Ukrajna további felfegyverzését

Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videójában üdvözölte az ukrajnai konfliktus lezárását célzó tárgyalások alakulását, de rámutatott: egyelőre…

20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Augusztus 20-ai ünnepi programok

Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…

20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé

Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…

20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több száz fős drogkereskedő hálózatot számoltak fel

Több száz fős nemzetközi drogkereskedő hálózatot számolt fel a lengyel rendőrség európai társszervekkel, a régóta készített akcióban több mint egymilliárd…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti

Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…

19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Lavrov: Moszkva célja kizárólag az oroszok védelme

Oroszország sohasem törekedett egyszerűen területek elfoglalására, Moszkva célja az oroszok védelme, akik évszázadok óta élnek ezeken a földeken – jelentette…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket

Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyelek már elzavarnák a globalista kormányukat

A lengyelek 55,6 százaléka negatívan, 23,5 százalékuk pozitívan értékeli a kormány munkáját – derül ki az OGB közvéleménykutató kedden közzétett…

19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macron őrjöng: Putyin egy ragadozó a küszöbünkön

Nem osztja Donald Trump amerikai elnök derűlátását a békeszerződés megkötésének lehetőségéről Emmanuel Macron. A francia elnök erről az amerikai NBC…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A német kancellár elárulta, mikor találkozhat Putyin és Zelenszkij

A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója – közölte Friedrich Merz német kancellár…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A liberálisok a modern rabszolgaság hívei

A tömeges bevándorlást erőltető liberális politikusokat egyáltalán nem az emberbaráti szeretet hajtja, épp ellenkezőleg – figyelmeztet legújabb, a The American…

19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját

Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Donald Trump: elérhetővé vált egy békemegállapodás

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij még hétfőn is az oroszok ellen lázított

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a nap folyamán Washingtonban találkozott…

18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.