Trump feloldotta a paksi bővítéssel kapcsolatos szankciókat
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, amelyeket még a Magyarországra ellenségként tekintő, Joe Biden vezette előző adminisztráció léptetett életbe – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy Donald Trump elnökségét megelőzően az Egyesült Államok számos olyan döntést hozott politikai alapon, amely rendkívül nehéz helyzet elé állította Magyarországot, így volt ez azokkal a korlátozásokkal is, amelyeket már a Demokrata Párt tavalyi vereségét követően hoztak meg. „Az egyik ilyen szankciós intézkedésükkel igyekeztek ellehetetleníteni Magyarország hosszú távú biztonságos energiaellátását azzal, hogy a paksi atomerőmű építésével kapcsolatban olyan korlátozásokat léptettek életbe, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné tették az építkezés folytatását” – mondta. „Szerencsére január óta olyan elnök van Washingtonban a Fehér Házban, aki barátként tekint Magyarországra. Ennek jegyében az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű beruházásával kapcsolatos szankciókat” – folytatta. „Ezért hálásak vagyunk Donald Trump elnöknek és hálásak vagyunk a republikánus adminisztrációnak. A paksi beruházás ugyanis hosszú távon garantálja Magyarország biztonságos energiaellátását és a rezsicsökkentés eredményeinek fenntartását” – tette hozzá.
Szijjártó Péter ezután leszögezte, hogy Magyarország a paksi bővítéssel a következő évtized közepétől képes lesz nagy részben maga előállítani az ország, a gazdaság működtetéséhez szükséges áramot. A miniszter végül arra is figyelmeztetett, hogy ha a beruházást nem tudták volna folytatni, akkor Magyarország hosszú távon kiszolgáltatott lett volna az energiaellátás tekintetében, és az elkövetkezendő évek során a mostani rezsiköltségek többszörösét kellett volna fizetniük a magyar embereknek. „Ugyanakkor egy másik harcot Brüsszelben még meg kell vívnunk annak érdekében, hogy az olcsó olaj és földgáz vásárlásának lehetősége fennmaradjon, de azt a harcot is meg fogjuk vívni, és abban a harcban is sikeresek leszünk” – összegzett.
Brüsszel kedvencei: a liberális inkvizítorok
Brüsszel mindig is imádta a liberális inkvizítorokat, akik mostanában leginkább „oknyomozó újságíróknak” álcázzak magukat. A recept egyszerű: fogj egy hálózatot,…
Szerdán befejeződik a nyugdíjasok utalványainak a kézbesítése
Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és…
Donald Trump: Orbán Viktor egy nagyszerű vezető
Orbán Viktor egy nagyszerű vezető – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben rendezett békekonferencián, ahol aláírták…
Az ellenzéki oldalon „egy kész átverés show zajlik”
A magyar ellenzék politikai stratégiája nem változott az elmúlt években. A baloldali pártok „Brüsszel pozíciót tolják” és „egy kész átverés…
Aláírásgyűjtés Magyarország EU- és NATO-tagsága mellett
A Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtést indít Magyarország EU- és NATO-tagsága mellett – jelentette be keddi, online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az…
Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete
Jelentősen javult Budapest közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint…
A migránsokat az Európai Unión kívül kell tartani
Magyarország álláspontja egyértelmű, a migránsokat az Európai Unión kívül kell tartani – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden…