LEGOLVASOTTABB











Szijjártó: orosz energiahordozók nélkül az energiaellátásunk nem lenne biztonságban

Az amerikai–orosz megállapodás világosan kimondta a Magyarországra irányuló energia-infrastruktúra támadásának tilalmát, ami egybevág hazánk nemzeti érdekeivel, mivel így jelentősen mérséklődtek az ellátásbiztonsági kockázatok – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában.

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint tavaly rekordmennyiségű földgáz érkezett Oroszországból Magyarországra (Fotó: SITA/AP/Dmitri Lovetsky)
❚❚

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Alekszandr Novak és Gyenyisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettessel, Jurij Usakov államfői tanácsadóval és Mihail Degtyarev orosz sportminiszterrel tárgyalt, majd arról számolt be, hogy magyar szempontból a legfontosabb kérdés most az, hogy mikor ér véget az ukrajnai háború, mikor tér vissza a béke Közép-Európába. „Ebből a szempontból jó hírt tudok megosztani önökkel, ugyanis az amerikai-orosz béketárgyalások jól állnak, mind az amerikai, mind az orosz fél kölcsönösen jóindulattal, jószándékkal áll a tárgyalásokhoz. Jól láthatóan mind az oroszok, mind az amerikaiak abban érdekeltek, hogy a béketárgyalások minél előbb sikerrel járjanak” – mondta.

„Ráadásul a béketárgyalások teljes mértékben egy irányba mutatnak a magyar nemzet érdekeivel abból a szempontból is, hogy megállapodás született arról, hogy nem támadják egymás energetikai infrastruktúráját, aminek azért van nagy jelentősége, mert Oroszországból Magyarország kőolajat és földgázt is vásárol, és az elmúlt időszakban sajnos több esetben is az ukránok támadták ezt az energetikai infrastruktúrát, amelynek nyomán aztán többször is egy-egy napra leállt a kőolaj szállítása Magyarország irányába” – tette hozzá.

Jó hírnek nevezte ekként a későbbiekben esetleg meg is hosszabbítható megállapodást az energetikai infrastruktúra támadásának harmincnapos tilalmáról. Továbbá üdvözölte, hogy született egy ötpontos lista is, amely tartalmazza azt az infrastruktúrát, amelyet most nem támadnak, és ezek közé bekerültek az Oroszországot Magyarországgal összekötő kőolaj- és földgázvezetékek is. „Tehát ez az orosz–amerikai részmegállapodás magával hozta azt a jó hírt nekünk, hogy a Magyarországra irányuló energetikai infrastruktúra támadásának tilalmát kimondták, ezáltal a Magyarország energiabiztonságára leselkedő veszély is jelentős mértékben csökkent” – hangsúlyozta. „Reméljük, hogy ez még csak egy részeredmény, és a béketárgyalások sikeresek lesznek. Mindenesetre ma arról győződhettem meg, hogy Oroszország is ezen tárgyalások sikerében érdekelt, így minden eddiginél nagyobb remény van arra, hogy egy tartós, hosszú távon fenntartható tűzszünet, illetve békemegállapodás tud majd itt létrejönni” – folytatta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy megegyezés született a magyar–orosz együttműködés fokozásáról is, ami egyértelmű érdeke hazánknak, hiszen az ország energiabiztonsága nagyban függ Moszkvától. Ennek az alátámasztására rámutatott, hogy tavaly rekordmennyiségű földgáz érkezett Oroszországból Magyarországra, és idén is napi húszmillió köbméter felett van az érkező mennyiség. Majd arra is kitért, hogy a kőolajimport is már meghaladta idén az 1,25 millió tonnát.

Majd elmondta, hogy tárgyalópartnerei biztosították arról, hogy Oroszország továbbra is eleget tesz minden olyan kötelezettségének, amely Magyarország ellátását illeti, így az energiaellátás továbbra is biztonságban van. „Beszéljünk világosan, az orosz energiahordozók nélkül Magyarország energiaellátása nem lenne biztonságban” – emelte ki.

A miniszter végül aláhúzta, hogy a két ország a gazdasági együttműködését is megerősíti a szankciók által nem érintett területeken, így például a mezőgazdaságban és a gyógyszeriparban a magyar vállalatok az eddigieknél is nagyobb szerepet tölthetnek majd be az orosz piacon. „Ugyanígy üdvözöltük azt, hogy a Mol egy nagyon sikeres kitermelési tevékenységet folytat Oroszországban, amely kellő alapot ad ahhoz, hogy a jövőben a Mol is növelni tudja a piaci jelenlétét” – mondta.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.