Terrortámadást követtek el a szlovák kormányfő, Robert Fico ellen?
Benyújtotta a vádiratot a szlovák Különleges Büntetőbíróságra (STS) a Robert Fico kormányfő ellen tavaly májusban elkövetett merénylet ügyében a szlovák Legfőbb Ügyészség illetékes ügyésze hétfőn. Az elkövetőnek terrorista támadás bűncselekménye miatt kell felelnie.
A dokumentum szerint – amelyet a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézett – a vádlottnak, a merénylet elkövetése után a helyszínen őrizetbe vett Juraj Cintulának védett személy ellen elkövetett terrorista támadás bűncselekménye miatt kell felelnie, amelyért életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhatnak rá. Az ügyet az Igor Králik bíró vezette tanács előtt tárgyalják majd, amely a vádirat áttanulmányozását követően dönt a következő lépésekről – tájékoztatta a szlovák hírügynökséget az STS szóvivője, aki elmondta: a vádirat 18 dossziéból áll, és több mint 6200 oldalnyi iratot tartalmaz.
Robert Fico ellen 2024. május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. A tettest, a lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte.
Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának. A Cintula elleni vádat júliusban terrorista cselekménnyé minősítették át.
Sulyok Tamás: a szuverén magyar államiságot ünnepeljük
Augusztus 20-a a szuverén magyar államiság ünnepe, egy ezredévi magyar élet origója – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a nemzeti…
Augusztus 20-ai ünnepi programok
Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…
Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti
Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…
Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket
Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.