Ennyi milliárdot küldenek a mi kontónkra Ukrajnának az uniós külügyminiszterek
Az Európai Unió tagállami külügyminiszterekből álló külügyi tanácsa hétfőn, brüsszeli ülésén jóváhagyta az Ukrajnának szánt, makroszintű pénzügyi stabilitást biztosító 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás harmadik, 3,5 milliárd eurós részletének kifizetését.
A 2024. március 1-jén hatályba lépett Ukrajna-eszköz összesen 50 milliárd eurós támogatást tesz lehetővé Ukrajna számára a 2024 és 2027 közötti időszakban. Az eszköz keretében az Ukrajnának folyósítani tervezett kifizetéseket az EU az elfogadott reformok végrehajtásától, valamint a megvalósuló beruházásoktól függően folyósítja.
Az eszköz keretében nyújtható pénzügyi támogatás emellett azzal a feltétellel áll rendelkezésre, hogy Ukrajna továbbra is fenntartja és tiszteletben tartja a hatékony demokratikus mechanizmusokat, beleértve a többpárti parlamentáris rendszert és a jogállamiságot, valamint szavatolja az emberi jogok tiszteletben tartását. A pénzügyi támogatás függ továbbá a jogállamiság megerősítésétől, az igazságszolgáltatás függetlenségének fenntartásától, a közigazgatási reform megerősítésétől, valamint a korrupció és a pénzmosás elleni küzdelemtől.
A brüsszeli tájékoztatás szerint a tagállamok külügyminisztereiből álló tanács hétfői ülésén megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a szükséges feltételeket ahhoz, hogy makroszintű pénzügyi stabilitásának biztosítására, valamint a helyreállításra és újjáépítésre létrehozott pénzügyi eszköz következő részletének folyósításában részesüljön. A közlés szerint Ukrajna bizonyította, hogy a legutóbbi, december 9-i kifizetés óta 13 különböző intézkedést hajtott végre sikeresen. Ezek közé többek között a megújuló energia felhasználásának növelését célzó reformok elfogadása, az energiaszabályozók autonómiájának növelése, a határátlépési eljárások egyszerűsítése, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégia elfogadása – beleértve a taposóaknák mezőgazdasági területekről történő eltávolítása –, valamint a stratégiai és kritikus nyersanyagok listázásával kapcsolatos munka folytatása tartozik.
Az Ukrajna-eszközből származó források harmadik kifizetésével az EU már közel 20 milliárd eurót fog folyósítani a pénzügyi alap tavalyi hatálybalépése óta. A finanszírozást vissza nem térítendő támogatások, hitelek és garanciák formájában bocsáthatja rendelkezésre az EU.
Botrány: az Európai Bizottság durván leszámol a gazdáinkkal
Tönkretenné a gazdákat az a hátuk mögött Ukrajnával megkötött brüsszeli alku, amely tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát –…
Több mint a duplájára nőhetnek a magyar rezsiköltségek?
A kormány továbbra is küzdeni fog Volodimir Zelenszkij ukrán elnök terve ellen, amely súlyos veszélybe sodorná Magyarország energiabiztonságát és a…
Orbán: nem tábornokokra, hanem diplomatákra van szükség
Az Ukrajnai háborúnak nincs megoldása a harcmezőn, a megoldás kulcsa a tárgyalás, diplomaták kellenek, nem tábornokok – írta szerdán az…
Durván elszálltak a lakásárak Magyarországon
Gyorsult a lakóingatlanok drágulási üteme 2025 második negyedévében az év elejéhez képest – közölte a zenga.hu hirdetési portál.
Így dönti nyomorba családjainkat a brüsszeli liberális elit
Elszálló energiaárak, bezárt üzemek, elszegényedő háztartások – ha a brüsszeli, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot a legnagyobb ellenségeink…
Az EU 1,5 milliárdot fizet, hogy „meztelen férfiak mutogassák magukat kisgyerekeknek”
Brüsszel az európai adófizetők pénzéből 1,5 milliárd eurót, azaz 600 milliárd forintot ad a hétvégi Pride-on látott genderérzékenyítéshez hasonló felvilágosító…
Brüsszel titkosszolgálati akciókra készül Magyarország ellen
Zelenszkij kormányváltást akar, Brüsszel titkosszolgálati akciókra készül Magyarország ellen – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalán.
A Tisza Párt sajnálja az ingyenes öntözővizet a magyar gazdáktól
Miközben a magyar kormány arról döntött, hogy a gazdák ingyenes öntözővízhez jussanak, a Tisza Párt ellene szavazott az Európai Parlamentben…
Ezekhez a gyógyszerekhez juthatunk hozzá olcsóbban
A telekommunikációs cégek és a biztosítók után a magyar gyógyszerszektor szereplői is önkéntesen korlátozzák az árakat 34 nagy forgalmú szabadáras,…
Egy ukrán férfi 261 okostelefonnal „menekült” Magyarországra
Csaknem 100 millió forint értékű mobiltelefont találtak a pénzügyőrök egy az M3-as autópályán ellenőrzött, 62 éves ukrán férfi autójában –…
Szijjártó: hagyják úgy élni a magyarokat, ahogyan akarnak!
A magyar embereknek igenis joguk van úgy gondolni, hogy a család apából, anyából és gyerekekből áll, ahol az anya nő,…
Orbán: a Pride nem büszkeség, hanem balítélet
Nem büszkeségnek, hanem balítéletnek nevezte a miniszterelnök a hétvégén megtartott budapesti Pride felvonulást a TV2-nek adott interjúban, amelyben arról is…