LEGOLVASOTTABB



Elindult az árrésstop: a felelőtlen kereskedők szigorú büntetésekre számíthatnak

A magyar kormány mától 30 alapvető élelmiszerkategória esetében 10 százalékos profitplafont vezetett be, az intézkedés azokat a termékeket érinti, amelyekből a nyugdíjasok és a családosok a legtöbbet vásárolnak. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság ezzel kapcsolatban szigorúan ellenőrzi a kereskedőket.

A kijelölt termékkategóriákban az árrés nem emelkedhet az eddig alkalmazott fölé, ahol pedig 10 százalék feletti az árrés, ott azt az alá kell csökkenteni (Fotó: az NKFH Facebook-oldala)
❚❚

A kijelölt termékkategóriákban az árrés nem emelkedhet az eddig alkalmazott (januári átlag) fölé, ahol pedig 10 százalék feletti az árrés, ott azt az alá kell csökkenteni. Ez 30 élelmiszerkategóriánál átlagosan több mint 10 százalékos árcsökkenést jelenthet, ami érdemi segítség a magyar lakosság számára – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Hangsúlyozták: a kormány nem tűri, hogy a kereskedelmi szereplők a családok és a nyugdíjasok kárára nyerészkedjenek, ezért minden szükséges lépést megtesz a megfizethető élelmiszerárak biztosítása érdekében.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) épp ezért a szakmai irányítása alá tartozó kormányhivatalokkal azonnali ellenőrzésbe kezd az árrésre, a készleten tartásra és a saját márkás termékek arányára vonatkozó előírások betartása érdekében. Az NKFH kiemelten ellenőrzi az alapvető élelmiszerek, így többek között a tejtermékek és a tojás árképzését, hogy garantálja a verseny tisztaságát és megakadályozza a fogyasztók megkárosítását. A hatóság szigorú ellenőrzéseket folytat majd a jelentős piaci súlyú kereskedelmi egységeknél. Az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az élelmiszerárak csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló kormányrendelet március 17-i hatálybalépésével egyidejűleg kiemelten ellenőrzik a 30 meghatározott termékkategória tekintetében, hogy a kereskedők által alkalmazott árrés ne haladja meg a 2025 januárjában alkalmazott árrés mértékét, valamint ne haladja meg a 10 százalékot. Ezen felül a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi a saját márkás termékek arányára vonatkozó szabályok betartását is. Ugyancsak vizsgálat alá kerülnek a mennyiségi előírásokra vonatkozó rendelkezések, amelyek alapján naponta legalább a kereskedő által 2024-ben értékesített átlagos napi mennyiség árusítása kötelező.

Mint közölték, az NKFH és a kormányhivatalok az árrésre vonatkozó jogszabályok megsértése esetén termékkategóriánként 5 millió forint bírságot szabnak ki, míg a saját márkás termékek arányára és a forgalmazott termékek mennyiségére vonatkozó előírások megszegése esetén akár 2 millió forint is kiszabható lesz termékkategóriánként. Kiemelték: a bírságolásra naponta többször is lehetőség van, magasabb bírságösszeg meghatározásával egyidejűleg. Az ellenőrzések célja annak biztosítása, hogy az üzletek tisztességes árazási gyakorlatot folytassanak, és ne éljenek vissza piaci helyzetükkel a fogyasztók kárára.

Küldj nekünk tippet




Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül

Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…

01. 04. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macronnak sikerül kiütnie a politikai ringből Marine Le Pent?

Marine Le Pen szerint a párizsi büntetőbíróság „politikai döntést” hozott azzal, hogy azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon…

01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje

„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…

31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Marine Le Pent börtönbüntetésre ítélték, és nem indulhat a következő elnökválasztáson

A párizsi bűntetőbíróság két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Marine Le Pen francia ellenzéki politikust és öt…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?

A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Várandós nőt mentettek ki a romok alól Mianmarban négy nappal a pusztító földrengés után

Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól –…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kitört a kultúrharc Brüsszel és Washington között

A belga kormány elutasítja az Egyesült Államok beavatkozását a belga és európai vállalatok sokszínűségi politikájába – jelentette a Belga nevű…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni fényképét égették el Torinóban a muszlimok a ramadán zárónapján

Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?

Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…

31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kijev retteghet: az orosz hadsereg egyre gyorsabban tör előre Ukrajnában

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Zaporizzsja települést – közölte az orosz védelmi minisztérium. A „különleges hadművelet” övezetében…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA szerdától mindenképpen bevezeti a minket is sújtó új vámokat

Az Egyesült Államok mindenképpen bevezeti az új vámokat április 2-ától – közölte Donald Trump hozzátéve, hogy külön alkura csak akkor…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai

Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken

Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson

Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre nagyobb az elégedetlenség Elon Musk kormányzati szerepvállalásával

Az Egyesült Államok több államában tartottak tüntetést Elon Musk kormányzati szerepvállalása ellen a vállalkozó tulajdonában lévő Tesla autómárka kereskedéseinél egy…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni végre elárulta, mely csúcspolitikushoz vonzódik a legjobban

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken. Meloni a londoni Financial Times üzleti…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…

29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.