Belgrád és Pozsony után Romániában is utcára vonultak Brüsszel ügynökei
Bukarestben „az ország elszigetelődését ellenző”, Európa-párti tüntetést tartottak szombaton a kormány székháza előtti téren a civil szervezetek. Az Agerpres hírügynökség szerint hasonló jelszavakkal rendeztek Európa-párti demonstrációkat Temesváron, Brassóban, Nagyváradon és Jászvásáron is.
Az EuRO Manifest nevű szombati demonstrációt a 2017-es nagyszabású korrupcióellenes megmozdulásokat szervező civil szervezetek – a Declic, a Rezist és a Korrupció gyilkol csoportok – hirdették meg, válaszképpen a kormánykoalíció által szélsőségesnek tartott pártok, és a „fasiszta propaganda” gyanújával bűnvádi eljárás alá vont Calin Georgescu volt elnökjelölt támogatói által rendezett korábbi demonstrációkra. A szervezők felhívása szerint a megmozdulással azt akarták jelezni, hogy nem tűrik szótlanul „a szélsőségesség, a fasizmus előretörését”, nem engedhetik, hogy a „félretájékoztatás és orosz propaganda” megmérgezze az emberek lelkét, hogy Románia az „autokrácia felé sodródjon és Kelet felé tekintsen reménységgel”. „Románia eltávolodása az Európai Uniótól egyenértékű az Oroszország felé fordulással. Ez semmissé tenné romániaiak millióinak a demokráciáért és a jólétért, a szabadságért és az esélyegyenlőségért tett több évtizedes erőfeszítéseit” – idézte az Agerpres hírügynökség a tüntetést meghirdető közleményt.
A román és európai uniós zászlókkal felvonuló tüntetők „Demokráciát, nem önkényuralmat!”, „Szélsőségesek nélkül”, „Nem szavazunk a szélsőjobbra”, „Európát akarunk, nem középkort” rigmusokat skandáltak. Mivel a tömeg egy része az úttestre szorult, a román főváros legnagyobb útkereszteződésének számító Victoriei-téren részleges forgalomkorlátozást vezettek be. (MTI, MA)
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























