LEGOLVASOTTABB


A románoknak is elege lett az ukrán sovinizmusból

A román külügyminisztérium tájékoztatást kért a kijevi hatóságoktól az ukrajnai román kisebbség anyanyelvű oktatásának állítólagos korlátozása, a román nyelv iskolai használatának állítólagos betiltása ügyében – közölte kedden a bukaresti Edupedu.ro oktatási portál.

Az egyre agresszívebb ukrán sovinizmus elnyomja az Ukrajnában élő kisebbségi diákokat (Fotó: SITA/AP/Jose Luis Magana)
❚❚

A portál egy ukrajnai és romániai tanárok által Facebookon terjesztett, a Csernyivci megyében található Vancicauti (Vancsikivci) község polgármesteri hivatalának tulajdonított dokumentum ügyében kért állásfoglalást a bukaresti külügyminisztériumtól. Az Edupedu szerint az átirat „az állam nyelvi politikájának érvényesítése ürügyén a román nyelvet kiszorító intézkedéseket ír elő a román kisebbség iskolái számára”.

A polgármesteri hivatal ebben – az Ukrán Legfelsőbb Tanács szakbizottságának ajánlására hivatkozva – három „irányelv” érvényesítését írta elő a községi iskola számára, köztük egy olyanét, amely szerint nemcsak a tanórákon, hanem a szünetekben, csoportos foglalkozásokon és iskolai kirándulásokon is „szükséges és fontos” az állam nyelvének használata.

Az Edupedu.ro megkeresésére a román külügyminisztérium azt válaszolta: tájékoztatást és a kérdéses dokumentum egy azonos rangú hivatalos döntéssel történő érvénytelenítését kérte az ukrán féltől, tekintettel arra, hogy az abban foglaltak ellentétesek az ukrán törvényi előírásokkal és korlátozzák az országban élő nemzeti kisebbségek jogait.

A bukaresti oktatási tárca 2019-ben közzétett adatai szerint az ukrajnai Csernyivci megyében 63 román tannyelvű iskola működik, ezek közül 3 gimnáziumban és 19 elemi iskolában ukrán tannyelvű osztályok is vannak. Kárpátalján további 12 önálló anyanyelvű iskolája van a román közösségnek. A román külügyminisztérium honlapján közölt adatok szerint Csernyivci megyében 181 780, Kárpátalján 32 152 román anyanyelvű lakos él. Odessza megyében 724 lakos románnak, 123 751 pedig „moldovainak” vallotta magát a legutóbbi népszámláláson.

Küldj nekünk tippet




Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül

Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…

01. 04. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macronnak sikerül kiütnie a politikai ringből Marine Le Pent?

Marine Le Pen szerint a párizsi büntetőbíróság „politikai döntést” hozott azzal, hogy azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon…

01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje

„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…

31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Marine Le Pent börtönbüntetésre ítélték, és nem indulhat a következő elnökválasztáson

A párizsi bűntetőbíróság két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Marine Le Pen francia ellenzéki politikust és öt…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?

A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Várandós nőt mentettek ki a romok alól Mianmarban négy nappal a pusztító földrengés után

Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól –…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kitört a kultúrharc Brüsszel és Washington között

A belga kormány elutasítja az Egyesült Államok beavatkozását a belga és európai vállalatok sokszínűségi politikájába – jelentette a Belga nevű…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni fényképét égették el Torinóban a muszlimok a ramadán zárónapján

Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?

Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…

31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kijev retteghet: az orosz hadsereg egyre gyorsabban tör előre Ukrajnában

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Zaporizzsja települést – közölte az orosz védelmi minisztérium. A „különleges hadművelet” övezetében…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA szerdától mindenképpen bevezeti a minket is sújtó új vámokat

Az Egyesült Államok mindenképpen bevezeti az új vámokat április 2-ától – közölte Donald Trump hozzátéve, hogy külön alkura csak akkor…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai

Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken

Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson

Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre nagyobb az elégedetlenség Elon Musk kormányzati szerepvállalásával

Az Egyesült Államok több államában tartottak tüntetést Elon Musk kormányzati szerepvállalása ellen a vállalkozó tulajdonában lévő Tesla autómárka kereskedéseinél egy…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni végre elárulta, mely csúcspolitikushoz vonzódik a legjobban

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken. Meloni a londoni Financial Times üzleti…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…

29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.