A klímahisztéria már a fiatalokat sem izgatja
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) két intézetének felmérése szerint csökken a klímaváltozás jelentőségének megítélése a fiatalok körében – közölte az MCC kedden.
Az Ifjúságkutató Intézet és a Klímapolitikai Intézet közös kutatása szerint a 15–39 év közötti fiatalok többsége nem támogatja, hogy az éghajlatváltozásért folytatott küzdelem növelje a megélhetési költségeket. A 15–39 év közötti magyarok többsége úgy érzi, hogy ma többet foglalkozunk a klímaváltozással, mint öt évvel ezelőtt, de kisebbségben vannak azok, akik szerint többet is kellene beszélnünk erről a témáról. A fiatalokat leginkább a jövő érdekli, de azon belül inkább a család, a párkapcsolat, a megélhetés, az egészség vagy a nemzetközi és hazai politikai helyzet foglalkoztatja őket, nem az éghajlatváltozás.
A felmérés szerint a fiatalok többsége (63 százalék) szerint nem elfogadható, ha a klímaváltozás elleni küzdelem a megélhetés drágulásával jár, mindössze egyharmaduk (32 százalék) hozna anyagi áldozatot az éghajlatváltozás jegyében. Azt is megkérdezték a fiataloktól, milyen mértékben értenek egyet azzal az állítással, hogy bolygónk fennmaradása érdekében nem szabad több gyermeket vállalni. Ezt a felvetést a válaszadók 39 százaléka elvetette, 26 százalékuk egyetértett azzal, fennmaradó részük bizonytalan volt a feleletében, vagy nem válaszolt erre a kérdésre.
Hollandia most épp Szlovákiát perelné be
A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…
Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…
Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen
Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…
Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…
Megtorpant a bérleti díjak növekedése
A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben a bérleti díjak növekedése megtorpant, különösen Budapesten – derült ki a…
Szerdán befejeződik a nyugdíjasok utalványainak a kézbesítése
Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és…