Ennyit spórol Amerika a liberális pénzcsapok elzárásával
Az amerikai kormányzat hivatalosan is megszüntette az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) által kezelt programok több mint négyötödét – jelentette be Marco Rubio külügyminiszter az X-közösségi oldalán.
Rubio bejegyzése szerint lezárult a másfél hónapon át tartó felülvizsgálat. „Az 5200 szerződés, amely most megszüntetésre került, több tízmilliárd dollár elköltését jelentette úgy, hogy az nem szolgálta az Egyesült Államok nemzeti érdekeinek lényegét (bizonyos esetekben pedig ártott is)” – olvasható a miniszter közleményében. A külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi fejlesztési programok megmaradó 18 százaléka, mintegy 1000 nemzetközi segélyprogram a jövőben a külügyminisztérium felügyelete alatt folytatódik a Kongresszussal folytatott konzultációt követően. Rubio a közleményben többi között köszönetet mondott az Elon Musk elnöki tanácsadó által vezetett kormányzati hatékonysági munkacsoportnak (Department of Government Efficiency – DOGE), amely a külügyminisztérium tisztségviselőivel közösen az elmúlt 6 hétben részt vett a USAID tevékenységének felülvizsgálatában.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…