Soha nem volt ilyen közel Magyarország EU-tagságának a megszűnése?
Magyarország európai uniós tagságának megszűnése és orosz érdekszférába történő önkéntes betagozódása soha nem volt olyan közel, mint most – ismertette a Demokratikus Koalíció (DK) álláspontját hétfői, online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt EP-képviselője.
Dobrev Klára úgy fogalmazott: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be, hogy a kormánypárt úgy fogja módosítani az alaptörvényt, hogy a jövőben „kiutasíthatóak, azaz száműzhetőek legyenek a kettős állampolgárok Magyarországról”. Ha a kormány valóban ilyen tartalmú alaptörvény-módosítást akar elfogadni, akkor ahhoz előbb ki kell lépni az Európa Tanácsból – jelentette ki. Magyarázatként hozzátette, az Emberi Jogok Európai Egyezménye ugyanis világosan kimondja, hogy „állampolgárt nem lehet száműzni”. Az ellenzéki politikus azt mondta, nehéz más értelmet látni ebben a javaslatban, mint azt, hogy a Fidesz „ürügyet akar gyártani magának” az Európa Tanácsból való kilépésre, ez pedig az Európai Unióból való kilépés előkészítése lehet.
A kétbalkezes ellenzék ellopná a magyarok pénzét
Miközben az Orbán-kormány 15 éve következetesen a munka, a család és a nemzeti szuverenitás oldalán áll, a magyarországi baloldal –…
Átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére – figyelmeztet legújabb Facebook-bejegyzésében Maruzsa Zoltán, a belügyminisztérium köznevelési államtitkára.
A kormány kész mentőövet dobni Budapestnek
A kormány törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűléshez, ami azt a célt szolgálja, hogy Budapest fizetésképtelensége esetén is valamennyi fővárosi dolgozó…
A Tisza súlyos csapást mérne a magyar vállalkozókra
A Tisza kiszivárgott adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a magyar vállalkozásokra és a gazdaság egészére – állítja Palóc André, a…
Nyakunkon a harmadik világháború?
Ha az EU tagállamai beszállnak a fegyveres konfliktusba Oroszországgal szemben, annak könnyen kalkulálhatóan világháború lesz a következménye – jelentette ki…
Ha győz a Tisza, el lehet felejteni a béremelést
Ha a Tisza programja életbe lép, a „minimálbér-emelést el lehet felejteni” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában…
Hétfőtől megvehetjük a jövő évi sztrádamatricát
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek…
Az ellenzéki irányítású Budapest a legkoszosabb nagyváros
Hat év Karácsonnyal: Budapest a legkoszosabb nagyváros a turisták értékelései alapján készült felmérés szerint – figyelmeztet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP…
Így árulta el a magyarokat a gyurcsányi baloldal
Egy fájó emlék a nemzet testén 2004. december 5., amikor a baloldal rárontott a magyar nemzetre – figyelmeztet Zsigmond Barna…
Kormányváltás esetén a benzin ára is alaposan elszállhat
A magyar kormány megvédi a magyar családokat a magas energiaáraktól. Ezzel szemben Brüsszel továbbra is háborús logika mentén gondolkodik, ennek…
Magyarország beperli az Európai Bizottságot
Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében…
Hol adhatunk túl a leggyorsabban a lakásunkon?
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve…
Nacsa Lőrinc: fontos a külhoni magyar vállalkozások támogatása
A Kárpát-medencei magyar vállalkozói ökoszisztéma megerősítése és a külhoni magyar közösségek gazdasági önállóságának támogatása az elmúlt években Magyarország egyik fontos…
El kell zavarni a korrupt brüsszeli elitet
Európa komoly bajban van, de a bajok nem maguktól jönnek, hanem az a brüsszeli elit elhibázott politikájának a következménye –…
Drasztikus mértékben drágulhat az autózás, ha a Tisza nyer
A Tisza adótervezete drasztikusan megdrágítaná az autósok életét – közölte Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár a legújabb Facebook-videójában csütörtökön.
A baloldaliak csak brutális megszorításban tudnak gondolkodni
Még egyszer az nem fordulhat elő, hogy Magyarországot tönkretegye egy baloldali megszorító politika – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai…























