Újra egyre többen menekülnek Ukrajnából
Az előző hónaphoz képest januárban több mint 25 ezerrel emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszhoz folyamodtak az Európai Unió valamely tagországában, számuk a vizsgált hónap végén meghaladta a 4 millió 285 ezret – derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat hétfőn közreadott jelentéséből.
A 2022. február 24-én kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak – közölte a hivatal. A jelentés szerint január végén 4 285 610 menedékes státusszal rendelkező ukrajnai állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában, 25 530-cal (0,6 százalékkal) többen, mint december végén. Az átmeneti védelmet biztosító legtöbb jogállást ukrajnai menekültek számára ez idáig – a tagállamoktól beérkezett adatok szerint – Németország (1 170 250), Lengyelország (993 015) és Csehország (394 985) biztosította.
A december végi adatokhoz képest januárban a kedvezményezettek száma a legtöbb uniós országban növekedett. Legnagyobb mértékben Németországban (8800; 0,8 százalék), Csehországban (6360; 1,6 százalék) és Spanyolországban (3050; 1,3 százalék). Az átmeneti védelem alatt álló ukrajnaiak száma csak Dániában (-2245; -6,1 százalék), Franciaországban (-660; -1 százalék), Ausztriában (-420; -0,5 százalék) és Litvániában (-155; -0,3 százalék) csökkent.
Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva január végén Csehországban (36,2), Lengyelországban (27,1) és Észtországban (26) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesülők ezer főre jutó száma, míg uniós szinten az átlag ezer főre vetítve 9,5 volt. A kedvezményezettek 44,8 százalékát felnőtt nők, 31,8 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 23,4 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki.
A jelentés szerint Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 39 325 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára, a vizsgált hónap, január folyamán pedig 160-at.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…