LEGOLVASOTTABB











Egyes üzletláncok a péksüteménnyel is „csalnak”, veszélyben a cukorbetegek

Újabb versenyfelügyeleti eljárásokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három élelmiszer-kiskereskedelmi láncnál is, a fogyasztói jelzések alapján megfogalmazott gyanú szerint a Spar, az ALDI és a Tesco vélhetően megtévesztő kereskedelemi kommunikációt folytat egyes „teljes kiőrlésűként” hirdetett termékeivel kapcsolatban – közölte a GVH.

A gyanú szerint a cégek azt a téves benyomást keltik a fogyasztókban a termékek összetétele, mint lényeges jellemző tekintetében, hogy azok túlnyomó részben teljes kiőrlésű liszttel készültek (Fotó: a Gazdasági Versenyhivatal Facebook-oldala)
❚❚

Emlékeztetnek: február 12-én a Lidl 186 millió forintos bírságot kapott, mert a cég négy, „teljes kiőrlésűként” hirdetett termékével kapcsolatban megtévesztette a fogyasztókat. Magyarországon több mint egymillióan élnek cukorbetegséggel, számukra rendkívül lényeges, hogy milyen alapanyagokból készülő péksüteményeket fogyasztanak. A GVH az eljárás lezárását követően fogyasztói jelzések alapján panaszeljárások keretében vizsgálja további piaci szereplők „teljes kiőrlésű” termékekkel kapcsolatos tájékoztatási, illetve kereskedelmi gyakorlatát.

A panaszeljárások következményeként most három versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH: a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel (Spar), az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.-vel (Aldi) és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.-vel (Tesco) szemben. A GVH mindhárom élelmiszer-kiskereskedelmi cég esetében észlelte, hogy egyes „teljes kiőrlésű” jelzővel forgalmazott, helyben sütött pékáruikkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációjukban, illetve önmagában ezen termékek elnevezésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatnak. A gyanú szerint a cégek azt a téves benyomást keltik a fogyasztókban a termékek összetétele, mint lényeges jellemző tekintetében, hogy azok túlnyomó részben teljes kiőrlésű liszttel készültek – írták.

A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Az ügy kapcsán a GVH arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy a kereskedelmi kommunikációjuk kialakítása során figyelmemmel kell lenniük arra, hogy a fogyasztók miként fogják értelmezni üzenetüket, és nem várhatják el a fogyasztóktól, hogy az állítások valóságtartalmának utánajárjanak – közölték.

Küldj nekünk tippet




A nyugati multik a gázai vérfürdő legnagyobb haszonélvezői

Izrael Gázai övezet ellen indított véres büntetőhadjáratának eddig nagyjából 60 ezer palesztin áldozatáról tudunk, csaknem a fele nő és gyermek.…

03. 07. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: Magyarország Szlovákiával egyeztet a nemzeti érdekek védelme érdekében

Magyarország továbbra is szoros egyeztetésben marad Szlovákiával a nemzeti érdekek védelme érdekében, így a Zelenszkij-terv ügyében is – írta Szijjártó…

03. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A szélsőséges időjárás milliárdos károkat okoz Európában

A szélsőséges időjárási és éghajlati események évente több milliárd euró kárt okoznak Európában, a gazdasági veszteség 1980 és 2023 között…

02. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több mint a duplájára nőhetnek a magyar rezsiköltségek?

A kormány továbbra is küzdeni fog Volodimir Zelenszkij ukrán elnök terve ellen, amely súlyos veszélybe sodorná Magyarország energiabiztonságát és a…

02. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nőgyűlölő tini TikTok-terroristát fogtak a francia rendőrök

Nők ellen tervezett merénylet gyanújával letartóztattak egy 18 éves férfit Franciaországban, aki incelnek vallja magát – közölték szerdán igazságügyi források.

02. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Orbán: nem tábornokokra, hanem diplomatákra van szükség

Az Ukrajnai háborúnak nincs megoldása a harcmezőn, a megoldás kulcsa a tárgyalás, diplomaták kellenek, nem tábornokok – írta szerdán az…

02. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Százmilliós károkat okozna az orosz gáz kiesése, amit a lakosság állna

A progresszív politikusok és a médiájuk nap mint nap hazudnak és félrevezetnek – figyelmeztet legújabb Facebook-bejegyzésében Gyimesi György szlovákiai konzervatív…

02. 07. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 07. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Botrány: az Európai Bizottság durván leszámol a gazdáinkkal

Tönkretenné a gazdákat az a hátuk mögött Ukrajnával megkötött brüsszeli alku, amely tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát –…

02. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Durván elszálltak a lakásárak Magyarországon

Gyorsult a lakóingatlanok drágulási üteme 2025 második negyedévében az év elejéhez képest – közölte a zenga.hu hirdetési portál.

02. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Győzött a normalitás: törlik a transznemű sportolók eredményeit

A Pennsylvaniai Egyetem törli a transznemű sportolók női versenyeken elért eredményeit az intézmény könyveiből, valamint megfosztja őket címeiktől és elnézést…

02. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így dönti nyomorba családjainkat a brüsszeli liberális elit

Elszálló energiaárak, bezárt üzemek, elszegényedő háztartások – ha a brüsszeli, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot a legnagyobb ellenségeink…

02. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Floridai Alcatraz: Trump az aligátorokra bízza a legveszélyesebb migránsokat

Már ma megkezdi a kitoloncolásra váró illegális bevándorlók fogadását a floridai mocsárvilágban kialakított „Aligátor Alcatraz”, amelyet Donald Trump elnök jelenlétében…

02. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákiában is elstartolt az állami árfigyelő honlap

Július elsejétől Szlovákiában is elstartolt az online árfigyelő rendszer kísérleti szakasza. Hogyan tájékozódhatunk a legalacsonyabb árakról?

01. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az EU 1,5 milliárdot fizet, hogy „meztelen férfiak mutogassák magukat kisgyerekeknek”

Brüsszel az európai adófizetők pénzéből 1,5 milliárd eurót, azaz 600 milliárd forintot ad a hétvégi Pride-on látott genderérzékenyítéshez hasonló felvilágosító…

01. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel titkosszolgálati akciókra készül Magyarország ellen

Zelenszkij kormányváltást akar, Brüsszel titkosszolgálati akciókra készül Magyarország ellen – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalán.

01. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza Párt sajnálja az ingyenes öntözővizet a magyar gazdáktól

Miközben a magyar kormány arról döntött, hogy a gazdák ingyenes öntözővízhez jussanak, a Tisza Párt ellene szavazott az Európai Parlamentben…

01. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ezekhez a gyógyszerekhez juthatunk hozzá olcsóbban

A telekommunikációs cégek és a biztosítók után a magyar gyógyszerszektor szereplői is önkéntesen korlátozzák az árakat 34 nagy forgalmú szabadáras,…

01. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egy ukrán férfi 261 okostelefonnal „menekült” Magyarországra

Csaknem 100 millió forint értékű mobiltelefont találtak a pénzügyőrök egy az M3-as autópályán ellenőrzött, 62 éves ukrán férfi autójában –…

01. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.