LEGOLVASOTTABB











Szijjártó: Magyarország nem hajlandó beállni a háborút folytatni akarók táborába

Az Európai Tanács csütörtöki ülésén 26 tagállam által Ukrajna támogatásáról elfogadott politikai nyilatkozatnak nincs jogi jelentősége – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az elmúlt három évben az európai politika csődöt mondott, az Oroszország elleni szankciókkal tönkretette saját versenyképességét (Fotó: SITA/Diana Černáková)
❚❚

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az Európai Unióban a kül- és biztonságpolitika terén csak egyhangú, mind a 27 ország egyetértésével hozott döntés születhet. „Mi nem engedtünk a nyomásnak, nem vagyunk hajlandók beállni a háborút folytatni akarók táborába. Az, hogy 26-an politikai nyilatkozatot adtak ki, (…) egy politikai vélemény. Azt eddig is tudtuk, hogy a tagállamok jelentős része Brüsszelt követve a háborúra szavaz, de mi a globális többség részeként a béke mellett foglaltunk állást” – fogalmazott a miniszter.

Kifejtette: az elmúlt három évben az európai politika csődöt mondott, Európa három éven át tüzelte az orosz–ukrán konfliktust, az Oroszország elleni szankciókkal tönkretette saját versenyképességét. Az Ukrajna felé végrehajtott fegyverszállításokkal, és eurómilliárdok Ukrajnába tolásával hozzájárult a háború meghosszabbításához úgy, hogy a csatatéri realitás nem Ukrajnának kedvezően alakult – tette hozzá. „Ez egy három évnyi csőd, kudarc, itt lenne az ideje, hogy Európa végre abbahagyja a háború folytatását támogató politikáját. Mi a béke mellett állunk, és a vétónk az Európai Tanács rendkívüli ülésén is ezt tette világossá” – közölte Szijjártó Péter.

Azt mondta, az elmúlt három évben Európa padlóra küldte saját magát pénzügyi és gazdasági szempontból. Most Európának kellene fenntartani egy egymilliós ukrán hadsereget, az ukrán államot, amire Kijev pénzügyileg képtelen, saját versenyképességét is újjá kellene építeni, és Ukrajna EU-ba történő felvételének felgyorsítása elképesztő nyomást helyezne az EU-ra. Az unió valaha volt legjobb formájában sem tudna e négy célnak megfelelni, most a legrosszabb formájában van, így elképzelhetetlen, hogy e célokat reálisan ki lehetne tűzni. Brüsszelben egy elvakult háborúpárti politikát folytatnak, ami a realitást zárójelbe teszi – értékelt a tárcavezető. Hangsúlyozta, hogy szét kell választani az európai védelmi kapacitások növelésének és az Ukrajnába értelmetlenül öntött fegyver- és pénzmennyiségnek a kérdését, „ragaszkodni kell ahhoz, hogy ez két külön történet”.

A miniszter kitért arra is, hogy keddi, egyesült államokbeli útján elmondta Marco Rubio amerikai külügyminiszternek, hogy az EU liberális, háborúpárti vezetői Brüsszelben szervezkednek Donald Trump ellen, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák Trump béke-erőfeszítéseit. Jelezte azt is, hogy Magyarország ezzel ellentétes pozíciót foglal el. „Mi három éve mondjuk, hogy egy amerikai–orosz megállapodás hozhatja vissza a békét Európába, ehhez amerikai-orosz tárgyalások kellenek. A Biden-adminisztráció erre képtelen volt, de Donald Trump elindította a tárgyalásokat, amelyek minden eddiginél közelebb hozzák a reményt, hogy a háború véget érjen. Ez nem tetszik a háborúpárti európai liberális erőknek, ezért gáncsolják” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Beszélt arról, hogy az európai liberális politikusok nemcsak a „háborús elképzeléseik nyomán próbálnak áskálódni, hanem általában próbálják megakadályozni Donald Trump politikai sikerét”, hiszen ő az, aki hadat üzent a woke-ideológiának, és szembement a nemzetközi liberális mainstream globális véleménydiktatúrájával. „Joggal reméljük, hogy Donald Trump a politikai stratégiáját sikerre tudja vinni, hálásak vagyunk azért, mert a korábbi amerikai külpolitikát, amely más országok belügyeibe történő beavatkozásra irányult zárójelbe tette, és leállította azokat a forrásokat, amelyek főleg patrióta kormányok destabilizálását célozták. Reméljük, hogy az is ki fog derülni, hogy ezeket a forrásokat ki és milyen módon használta fel Magyarországon” – mondta.

Szijjártó Péter leszögezte, nem tartozik azok közé, akik szerint Oroszország az EU számára fenyegetést jelent. „Hosszú távú, nyugalmat adó biztonsági architektúráról nem lehet anélkül beszélni úgy, hogy Oroszországot nem vesszük számításba. Mi három éven át fenntartottuk a diplomáciai csatornákat Oroszországgal, ezeket most Donald Trump is megnyitotta, ez jobb stratégia, mint a kommunikációs csatornák elzárása” – fűzte hozzá.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.