LEGOLVASOTTABB











Orosz hírszerzés: az EU vezetése áll a romániai választás érvénytelenítése mögött

Az Európai Unió vezetése áll amögött, hogy Romániában érvénytelenítették az elnökválasztás első fordulójának eredményeit, s a román ügyészség vádat emelt Calin Georgescu elnökjelölt ellen; a jövőre esedékes választások idején célponttá válhat Magyarország is – közölte kedden az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.

Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) szerint az EU vezetése áll a román ügyészség azon döntése mögött, hogy vádat emel Georgescu ellen (Fotó: SITA/AP/Vadim Ghirda)
❚❚

Az SZVR rendelkezésére álló információk szerint az EU vezetése áll a román ügyészség azon döntése mögött, hogy vádat emel Georgescu ellen. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki 2024 végén alapvető szerepet játszott a román államfőválasztás első fordulója eredményeinek érvénytelenítésében, azt követelte a jelenlegi bukaresti hatóságoktól, ne engedjék meg Georgescu számára, hogy májusban indulhasson a megismételt választáson” – áll a közleményében.

Az orosz kémszolgálat szerint az európai tisztségviselő azzal fenyegetőzött, hogy korlátozza Románia hozzáférését az uniós forrásokhoz, ha a „rendszeren kívüli erők” képviselője folytatja részvételét a választási kampányban. Az SZVR tudni véli: Brüsszel rendkívül aggódik amiatt, hogy Donald Trump amerikai elnök meggyengítheti az „európai globalista szuperstruktúrát” azáltal, hogy olyan konzervatív vezetőkre támaszkodik, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Robert Fico szlovák kormányfő és Georgescu elnökjelölt-aspiráns. Emiatt, mint a tájékoztatás szerzői fogalmaztak, az eurobürokrácia hadat üzent a „rendszeren kívüli vezetőknek”, akik nyíltan támogatják Trumpot, és nem hajlandók követni „az EU-ban uralkodó liberális elitet”.

„Az európai totalitárius-liberális elit egyértelműen attól tart, hogy Trump hatására Európa konzervatív irányba fordul. Egy ilyen forgatókönyv megakadályozására Brüsszel nem válogat az eszközökben. A Georgescu elleni támadás után határozottan prognosztizálható, hogy az európai liberális mainstream újabb kísérleteket tesz a másként gondolkodók elnyomására az EU-ban. Elsődleges célpontjuk az európai konzervativizmus bástyájaként Magyarország lesz, és erre kényelmes alkalom kínálkozik a jövőre esedékes ottani parlamenti választásokon” – olvasható a tájékoztatásban.

Küldj nekünk tippet




Orosz hírszerzés: az EU vezetése áll a romániai választás érvénytelenítése mögött

Az Európai Unió vezetése áll amögött, hogy Romániában érvénytelenítették az elnökválasztás első fordulójának eredményeit, s a román ügyészség vádat emelt…

04. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A szerb ellenzék jelzőfáklyákkal, füsttel és verekedéssel akadályozza a parlament ülését

Jelzőfáklyákkal, füsttel, tojásdobálással, fütyüléssel, bekiabálásokkal és verekedéssel igyekezett megszakítani a szerbiai parlament tavaszi ülésszakának első ülését az ellenzék kedden, ám…

04. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Balázs: Európának abba kellene hagynia a zsákutcában menetelést

Az európai vezetők londoni találkozója arról szólt, hogy az Egyesült Államok békére irányuló kezdeményezéseit milyen európai ellenreakcióval lehet ellehetetleníteni, vagyis…

04. 03. 2025 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 03. 2025 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ursula von der Leyen a fegyvergyártók profitját növelné az emberek kárára

Az Európai Bizottság védelmi csomagra vonatkozó javaslata alapján a tagállamok dönthetnek arról, hogy az uniós kohéziós forrásokat a védelmi kiadások…

04. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A magyar anyák szja-mentessége egyedülálló a világon

A két-, három- és négygyerekes anyák személyi jövedelemadó (szja) mentessége egyedülálló a világon, sehol máshol nincs ilyen – mondta Koncz…

04. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


USA: „aki nem akar megegyezést, nem lesz jelen túl sokáig”

Az Egyesült Államok nagyobb elismerést vár el az ukrán elnöktől a háború lezárása érdekében tett amerikai lépésekkel összefüggésben – jelentette…

04. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy 17 éves bukaresti diákot

Egy bukaresti 17 éves középiskolás diák kiadatását kérte egy New York-i bíróság Romániától, aki ellen nemzetközi terrorfenyegetés, az Egyesült Államok…

04. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia sem katonailag, sem anyagilag nem fogja támogatni Ukrajnát

Szlovákia elutasítja az ukrajnai háború folytatásának támogatását, ezért nem ért egyet sem Ukrajna katonai, sem pénzügyi segítésével – közölte Robert…

04. 03. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 03. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Két ember meghalt, többen megsérültek, a tömegbe hajtott egy autó Mannheimben

Súlyos incidens történt hétfőn a nyugat-németországi Mannheim városában, ahol egy autó nagy sebességgel a tömegbe hajtott. A Bild értesülései szerint…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


„Soha nem volt még ilyen nagy a háború kockázata az Európai Unióban”

„Soha nem volt még ilyen nagy a háború kockázata az európai kontinensen, az Európai Unióban, mert közel 15 éve a…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kreml: valakinek rá kell vennie Zelenszkijt, hogy békét akarjon

Ismét alátámasztották Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Fehér Házban elhangzott kijelentései Vlagyimir Putyin orosz elnök igazát abban, hogy Kijev ellenkezése gátolja…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tavaly 11 százalékkal csökkent a menedékkérelmek száma Európában

Az Európai Unióban, Norvégiában és Svájcban benyújtott menedékkérelmek száma mintegy 11 százalékkal csökkent tavaly – közölte a máltai székhelyű Európai…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Letette hivatali esküjét az új osztrák kancellár, Christian Stocker

Letette a hivatali esküt hétfőn a hárompárti új osztrák kormány vezetője, a néppárti Christian Stocker.

03. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Bóka János: a varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre – közölte Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn a közösségi…

03. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Felelősségre kell vonni az európai vezetőket a fegyvereik által megölt orosz civilek miatt?

Felelősségre kell vonni az európai politikusokat azon orosz civilek haláláért, akiket az általuk az ukrán fegyveres erőknek szállított fegyverek öltek…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macron: Párizs és London egy hónapos részleges tűzszünetet javasol

Franciaország és Nagy-Britannia egy hónapos tűzszünetet javasol Ukrajnában „a levegőben, a tengereken és az energetikai infrastruktúrában” – mondta Emmanuel Macron…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov: Amerika békét akar, Európa a háború folytatását

Az Egyesült Államokban olyanok kerültek hatalomra, akik kimondják, hogy véget akarnak vetni minden háborúnak, békét akarnak, de Európában „a bankett…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa további vad fegyverkezéssel „vetne véget” a háborúnak

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott arról, hogy Ukrajnával együttműködve hozzákezd az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.