LEGOLVASOTTABB











Orbán Balázs: Európának abba kellene hagynia a zsákutcában menetelést

Az európai vezetők londoni találkozója arról szólt, hogy az Egyesült Államok békére irányuló kezdeményezéseit milyen európai ellenreakcióval lehet ellehetetleníteni, vagyis ebben az értelemben egy háborúpárti gyűlés volt – jelentette ki Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint Európában továbbra is a háborúpárti megközelítések dominálnak, ezért a következő brüsszeli tárgyalásokon nagyon nehéz beszélgetésekre számíthatunk (Fotó: Orbán Balázs Facebook-oldala)
❚❚

Ezért siker, hogy Magyarországot nem hívták meg a találkozóra, mert ez azt jelenti, hogy mindenki előtt ismert a magyar kormánynak azon következetes békepárti álláspontja, miszerint Európának abba kellene hagynia a zsákutcában menetelést – közölte Orbán Balázs. Azt javasolják, hogy az európai stratégiát hozzá kell igazítani az amerikai stratégiához, közvetlen tárgyalásokat kell kezdeményezni Oroszországgal és meg kell próbálni leállítani a vérontást. Ez lenne minden felelős európai politikus legfontosabb feladata, nem csak az ukrán nép, a harcoló felek érdekében, hanem Európa érdekében is – tette hozzá. Felidézte, hogy Magyarország háromszor javasolt már stratégiai irányváltást. Egyszer a háború kitörését követő hónapokban, egyszer az ukrán ellentámadás elakadásakor, egyszer pedig tavaly, amikor Orbán Viktor miniszterelnök békemissziójának eredményeként nyilvánvalóvá vált, hogy, ha Amerikában változás van, akkor a háború tekintetében is változás lesz, és ha Európa nem lép, akkor le fog maradni.

Orbán Balázs közlése szerint, világos, hogy a világrend átalakul és azok az országok tudnak sikeresek lenni ebben az új rendszerben, amelyek képesek saját szuverén stratégiát megfogalmazni, azt megvédeni és annak mentén cselekedni. Úgy vélekedett: az Európai Unió esetében az a probléma, hogy a liberális baloldali globalista vezetés tarthatatlan helyzetbe lavírozta az EU-t, aminek következtében az EU egy elszigetelt politikai szereplővé vált az elmúlt években. Az energetikai együttműködést megszüntette Oroszországgal, kereskedelmi háborúba kezdett Kínával és ideológiai és geopolitikai okokból összeveszés közeli állapotba került az Egyesült Államok új vezetésével – sorolta. Ezzel szemben Magyarország szilárd álláspontja, hogy a pragmatikus együttműködést fenntartja Oroszországgal, stratégiai együttműködése van Kínával és erős stratégiai együttműködése az Egyesült Államok új vezetésével. Ebből lehet biztonságot, gyarapodást és fejlődést hozni Magyarország számára – fűzte hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács ülését megelőzően Antonio Costának a tanács elnökének írt levelében azt javasolta, hogy az EU-nak az Egyesült Államok politikáját kellene követnie – vagyis a fegyverszállítások helyett üljön le tárgyalni Oroszországgal –, Orbán Balázs kifejtette: ugyan nem volt szándékuk hogy a levelet kiszivárogtassak, de a magyar kormány számára így is jó. Ugyanis így az egész világ számára egyértelmű a magyar kormány meggyőződése, miszerint a helyzet alapvetően megváltozott, és itt az ideje az európai irányváltásnak. Ez lesz az a pozíció amit Orbán Viktor miniszterelnök képviselni fog Brüsszelben. Sajnos Európában továbbra is a háborúpárti megközelítések dominálnak, ezért a következő brüsszeli tárgyalásokon nagyon nehéz beszélgetésekre számít – mondta.

Arról is szólt, hogy folyamatos a kapcsolattartás Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor, illetve a két kormány tisztviselői között. Igyekeznek a legtöbb témában egyeztetni, és ahol lehet közös álláspontot kialakítani. Ilyen ügy az orosz–ukrán háború lezárása, ahol közös álláspontot képvisel Magyarország és az Egyesült Államok. Jól látszik – folytatta –, hogy Donald Trump komolyan gondolta azt amit a választási kampányában mondott, hogy le szeretné zárni a konfliktust. Vagyis nem a Biden-adminisztráció gyakorlatát szeretné folytatni, aminek az lényege, hogy az Egyesült Államok is közvetett módon hadviselő fél, mert katonai értelemben Ukrajnát támogatja az Oroszországgal szembeni küzdelemben, hanem az Egyesült Államok egy semleges közvetítő, aki szeretné lezárni a vérontást az ukrán fronton. Az amerikai megközelítés konzekvens, mert ők komolyan gondolják, hogy a harcban érintett feleket – ha akarják, ha nem – rá kell szorítani arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek egymással, amihez a kommunikációs csatornák helyreállítása szükséges. Ez meg is történt az oroszok és az amerikaiak között – fogalmazott Orbán Balázs.

Küldj nekünk tippet




Brüsszelita DK és Tisza – összenő, ami összetartozik

A Demokratikus Koalíció (DK) és a Tisza Párt számára nincs más lehetőség, csak az összeborulás, mert a brüsszeli megrendelők kormányt…

04. 02. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.