Szlovákia sem katonailag, sem anyagilag nem fogja támogatni Ukrajnát
Szlovákia elutasítja az ukrajnai háború folytatásának támogatását, ezért nem ért egyet sem Ukrajna katonai, sem pénzügyi segítésével – közölte Robert Fico kormányfő a Brüsszelben csütörtökre tervezett Európai Uniós csúcstalálkozóval kapcsolatban.
„Amennyiben az Európai Unió úgy dönt, hogy továbbra is nagymértékben támogatni fogja Ukrajnát katonailag és anyagilag, arra csak bilaterális alapon kerülhet sor” – jelentette ki Robert Fico. A kormányfő hangsúlyozta: Szlovákia nem hisz a „békét erővel” stratégiában, mert az elmúlt évek bebizonyították, hogy ez az elképzelés nem reális, és ez a stratégia csak indokként szolgál az ukrajnai háború folytatásához. A szlovák miniszterelnök elmondta: Pozsony a csúcstalálkozón javaslatot fog tenni az azonnali fegyvernyugvásra és a béketárgyalások megkezdésére, függetlenül attól, hogy a végleges békemegállapodásra mikor kerül sor. Úgy vélekedett: hagyni kell, hogy Oroszország és az Egyesült Államok tárgyaljanak, és egy adott pillanatban a folyamatba bekapcsolódhat Ukrajna és Európa is.
Robert Fico a téma kapcsán a hétvégén tett nyilatkozatában azt is kiemelte: Pozsony kérni fogja, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó záródokumentumába bekerüljön az az egyértelmű igény, hogy Ukrajna indítsa újra az Európába irányuló gáztranzitot. Ezzel összefüggésben ismételten aláhúzta: Európa versenyképességét nem lehet biztosítani az Ukrajnán át érkező orosz gáz nélkül.
Közölte azt is: kormánya egyetért az Európai Unió és Európa védelmi képességeinek erősítésével, és készen áll arra, hogy abban konstruktív módon részt vegyen, azzal a feltétellel, hogy a növekedési és stabilitási paktum tekintetében lesznek kivételek, és a védelmi kiadások közé bekerülnek az úgynevezett kettős felhasználású projektek is.
Ursula von der Leyen a fegyvergyártók profitját növelné az emberek kárára
Az Európai Bizottság védelmi csomagra vonatkozó javaslata alapján a tagállamok dönthetnek arról, hogy az uniós kohéziós forrásokat a védelmi kiadások…
A magyar anyák szja-mentessége egyedülálló a világon
A két-, három- és négygyerekes anyák személyi jövedelemadó (szja) mentessége egyedülálló a világon, sehol máshol nincs ilyen – mondta Koncz…
Bóka János: a varsói gyors sosem fog befutni Budapestre
A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre – közölte Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn a közösségi…