LEGOLVASOTTABB











Mit is akar valójában az ukrán elnök?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangulatváltozásai egyre aggasztóbbak. Míg pénteken Washingtonban halálosan összeveszett az amerikai elnökkel, szombaton Londonba érkezett, ahol repülőgépének a leszállása után az X közösségi portálon azt írta: „Ukrajna nagyon hálás az Egyesült Államoknak az amerikai kormány által nyújtott segítségért”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Washingtonból egyenesen Londonba repült, ahol várhatóan részt vesz azon a vasárnapi csúcstalálkozón, amelyet Keir Starmer brit miniszterelnök hívott össze az ukrajnai helyzet áttekintésére (Fotó: SITA/AP/Peter Klaunzer illusztrációs felvétele)
❚❚

Zelenszkij angsúlyozta: ő személy szerint hálás Donald Trump amerikai elnöknek és a washingtoni Kongresszusnak is a kétpárti támogatásért. Az ukrán elnök szerint az amerikai segítség létfontosságú Ukrajna puszta fennmaradása szempontjából, és „a kemény párbeszéd ellenére” a két ország továbbra is egymás stratégiai partnere.

Zelenszkij a Fehér Házban tett előző napi látogatásán nyilvános szópárbajba keveredett Trumppal és J.D. Vance amerikai alelnökkel, miután Trump kijelentette, hogy az ukrán elnök „tiszteletlen” az Egyesült Államokkal szemben, és „nincs olyan helyzetben, hogy diktáljon” Amerikának. Trump kijelentette azt is, hogy megítélése szerint Zelenszkij nem áll készen a békekötésre. A találkozó után tervezett közös sajtóértekezletet a Fehér Ház törölte, és nem írták alá az ukrajnai ásványkincsek közös kitermeléséről szóló megállapodást sem.

Az X portálon szombaton megjelent bejegyzésében Volodimir Zelenszkij ugyanakkor már hangsúlyozta, hogy Ukrajna kész megkötni az ásványkincsekről kidolgozott egyezményt, amely az első lépés lenne a biztonsági garanciák megteremtése felé. Hozzátette: Ukrajna békét akar, de ennek elérése nehéz lenne amerikai támogatás nélkül.

Az ukrán elnök várhatóan részt vesz azon a vasárnapi londoni csúcstalálkozón, amelyet Keir Starmer brit miniszterelnök hívott össze az ukrajnai helyzet áttekintésére. Az előzetes lista alapján az összejövetelen jelen lesznek Zelenszkij mellett Franciaország, Németország, Lengyelország, Csehország, Románia, Hollandia, Norvégia Spanyolország, Olaszország, Finnország és Svédország vezetői. Részt vesz a vasárnapi londoni találkozón Mark Rutte, a NATO főtitkára, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője és António Costa, az EU-tagországok vezetői alkotta Európai Tanács elnöke is.

Küldj nekünk tippet




Két ember meghalt, többen megsérültek, a tömegbe hajtott egy autó Mannheimben

Súlyos incidens történt hétfőn a nyugat-németországi Mannheim városában, ahol egy autó nagy sebességgel a tömegbe hajtott. A Bild értesülései szerint…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

„Soha nem volt még ilyen nagy a háború kockázata az Európai Unióban”

„Soha nem volt még ilyen nagy a háború kockázata az európai kontinensen, az Európai Unióban, mert közel 15 éve a…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kreml: valakinek rá kell vennie Zelenszkijt, hogy békét akarjon

Ismét alátámasztották Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Fehér Házban elhangzott kijelentései Vlagyimir Putyin orosz elnök igazát abban, hogy Kijev ellenkezése gátolja…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tavaly 11 százalékkal csökkent a menedékkérelmek száma Európában

Az Európai Unióban, Norvégiában és Svájcban benyújtott menedékkérelmek száma mintegy 11 százalékkal csökkent tavaly – közölte a máltai székhelyű Európai…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Letette hivatali esküjét az új osztrák kancellár, Christian Stocker

Letette a hivatali esküt hétfőn a hárompárti új osztrák kormány vezetője, a néppárti Christian Stocker.

03. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Bóka János: a varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre – közölte Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn a közösségi…

03. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Felelősségre kell vonni az európai vezetőket a fegyvereik által megölt orosz civilek miatt?

Felelősségre kell vonni az európai politikusokat azon orosz civilek haláláért, akiket az általuk az ukrán fegyveres erőknek szállított fegyverek öltek…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macron: Párizs és London egy hónapos részleges tűzszünetet javasol

Franciaország és Nagy-Britannia egy hónapos tűzszünetet javasol Ukrajnában „a levegőben, a tengereken és az energetikai infrastruktúrában” – mondta Emmanuel Macron…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov: Amerika békét akar, Európa a háború folytatását

Az Egyesült Államokban olyanok kerültek hatalomra, akik kimondják, hogy véget akarnak vetni minden háborúnak, békét akarnak, de Európában „a bankett…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Európa további vad fegyverkezéssel „vetne véget” a háborúnak

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott arról, hogy Ukrajnával együttműködve hozzákezd az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyelek szerint Zelenszkijnek vissza kell könyörögnie magát Trumphoz

Az Egyesült Államokon kívül nincs más erő, amely megállíthatná az Ukrajnával szembeni orosz agressziót, a Donald Trump amerikai elnökkel történt…

02. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa is tanulhatna Trump bevándorlási intézkedéseiből

Az amerikai védelmi miniszter gépesített egységeket vezényelt az Egyesült Államok déli, Mexikóval szomszédos határszakaszára őrizeti feladatok ellátására, eközben mélypontra csökkent…

02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A londoni háborúpártiak körében végre fontosnak érezheti magát Zelenszkij

Nagy-Britannia teljes körű támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Keir Starmer brit miniszterelnök. Zelenszkijt vasárnap fogadja III. Károly király is.

02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Mit is akar valójában az ukrán elnök?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangulatváltozásai egyre aggasztóbbak. Míg pénteken Washingtonban halálosan összeveszett az amerikai elnökkel, szombaton Londonba érkezett, ahol repülőgépének…

01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkijnek esze ágában sincs bocsánatot kérni a washingtoni ámokfutásáért

Volodimir Zelenszkij szerint nem tartozik bocsánatkéréssel Donald Trump amerikai elnök felé a Fehér Házban tartott találkozón történtek miatt – az…

01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa még egy évvel el akarja húzni az ukrán konfliktust

Az amerikai külügyminiszter szerint Európa azt javasolja, hogy egy évvel hosszabbítsák meg az ukrajnai konfliktust, amivel „meggyengíthetnék” Oroszországot. Amerika szerint…

01. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor kiállt Trump mellett a tiszteletlen ukrán elnökkel szemben

Az erős vezetők békét csinálnak. A gyengék háborút – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán Donald Trump amerikai elnök és…

01. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkijt kidobták a Fehér Házból

Kemény szócsatába torkollott Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki washingtoni találkozója. Az amerikai média szerint a kijevi…

28. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.