Szánthó: Amerika a globalistákkal szembeni harcban már a szuverenisták oldalán áll
„Trump és Orbán látja, hogy világrendszerváltás van, a háborúpárti európai vezetők pedig elpityerednek a béke szó hallatán, majd durcásan veszik tudomásul, hogy a tárgyalások vacsoraasztalánál nem, legfeljebb annak menüsorán kapnak majd helyet” – hangsúlyozta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója egy pénteken megtartott budapesti konferencián.
Szánthó Miklós köszöntőjét azzal kezdte, hogy az „új világ, új helyzet van”. Donald J. Trumpnak hívják az Amerikai Egyesült Államok elnökét. Ha lenne a világon politikai GPS, akkor az most azt mondaná be, hogy globális újratervezés – fogalmazott a főigazgató, aki szerint Trumpban és a magyar kormányfőben, Orbán Viktorban közös a világnézeti rokonság. Kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország ma újra politikai szövetséges.
Arról is beszélt azonban, hogy bár a béke most kézzelfogható közelségbe került, „a globalizmussal, a woke-kal szembeni küzdelemben nincs fegyvernyugvás”. Rámutatott, hogy a Trump vezette Amerika a globalistákkal szembeni harcban a szuverenisták oldalára került. Kiemelte, hogy a „globalista mélyállam gépezete szemben áll a józan ésszel, a normalitással, a szabadságra épülő nyugati életmóddal”. „A nyílt társadalom mechanizmusa, nevéhez hűen, határtalan” – jelezte Szánthó Miklós. Úgy folytatta: Donald Trump és Elon Musk nagy szívességet tett a világnak, hogy bezárták a USAID-et. A rossz hír az az, hogy ez a hidra most majd Európában igyekszik visszanöveszteni a fejeit – tette hozzá a főigazgató. Donald Trump nem a megmentőnk, hanem a harcostársunk, és ahogy a békéhez, úgy a globalizmus elleni harchoz is erő kell – zárta beszédét Szánthó Miklós.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























