A brüsszeli bürokrácia kinyírja az európai gazdaságot
Tavaly november óta az egész világ tudja, hogy az Egyesült Államokban patrióta elnököt választottak. Az egész világ, így Brüsszel, s benne a von der Leyen vezette Európai Bizottság is pontosan tudta, hogy ha nem tesznek semmit, Washington vámokat fog bevezetni. Tudták, mégsem tettek semmit. Mert alkalmatlanok és főleg gyávák – írja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.
„Gyávák, mert nyolc éven keresztül szidalmazták Donald Trumpot, s most nem mertek, nem mernek a szeme elé kerülni” – fogalmazott. A miniszter szerint a von der Leyen-féle brüsszeli vezetés miatt most az európai gazdaság újabb mélyütést kap. A von der Leyen-féle brüsszeli vezetés ezzel elszigetelte az európai gazdaságot a kínai után az amerikai gazdaságtól is. Pedig milyen egyszerű lett volna: csak pár intézkedésre, csak pár gesztusra lett volna szükség – tette hozzá. „Mi tettünk is javaslatot: az Európai Uniónak le kellett volna csökkentenie az amerikai autók Európába irányuló eladásának vámját 10 százalékról 2,5 százalékra, mert pont ekkora vám terheli az európai autók Amerikába történő eladását” – emlékeztetett Szijjártó Péter, aki szerint „egyszerű lett volna, de nem tették”. A brüsszeli bürokrácia kinyírja az európai gazdaságot: szankciók Oroszországgal szemben, vámok a kínai elektromos autóipar ellen, és a tárgyalás teljes képtelensége az Egyesült Államokkal – írta.
Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani: folytatjuk a kétoldalú tárgyalásokat az amerikai adminisztrációval annak érdekében, hogy a következő hónapokban minden idők legjobb, legeredményesebb magyar–amerikai gazdasági együttműködését építsük fel – olvasható a miniszter bejegyzésében.
Brüsszelita DK és Tisza – összenő, ami összetartozik
A Demokratikus Koalíció (DK) és a Tisza Párt számára nincs más lehetőség, csak az összeborulás, mert a brüsszeli megrendelők kormányt…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























