Brüsszel az egyik legveszélyesebb város Európában
Tavaly 92 lövöldözés történt a Brüsszel fővárosi régióban, közel 50 százalékkal több az előző évinél. A belga főváros Marseille és Nápoly mellett így bekerült azon európai városok közé, ahol a legtöbb fegyveres utcai erőszakot követik el – közölte a The Brussels Times hírportál a belga főváros ügyészségének adatait idézve.
A brüsszeli utcákon tavaly elkövetett fegyveres incidensek során kilenc ember vesztette életét és 48-an sebesültek meg. A lövöldözések közül 67 esetben nem sikerült azonosítani az elkövetőket, a vizsgálatok folyamatban vannak – közölte a hírportál a Bruzz című brüsszeli regionális hírplatform nyomán, ügyészségi információkra hivatkozva. A fennmaradó 23 esetben 63 gyanúsított elkövetőt vagy bűntársat azonosítottak, közülük 36-ot sikerült előállítani. Az érintettek előzetes letartóztatásban vannak, elektronikus nyomkövetővel ellátott megfigyelés alatt állnak, vagy feltételesen szabadlábra helyezték őket. A tavalyi lőfegyveres támadások elkövetői közül eddig két embert ítéltek el – emelték ki.
Julien Moinil belga ügyész a brüsszeli parlamentben a múlt héten egy meghallgatáson azt mondta, hogy a tavaly elkövetett halálos lövöldözések minden elkövetője ismert a hatóságok előtt. „Azonosítottuk az összes halálos lövöldözés elkövetőjét 2024-ben” – fogalmazott Moinil a Bruzz beszámolója szerint, majd hozzátette: ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy minden halálos incidens elkövetőjét és bűntársaikat elő is állították. „Néhányuk külföldön lehet, de tudjuk, hogy kik ők” – tette hozzá a brüsszeli ügyész.
Az adatok szerint a tavaly nyitott bűnügyi dossziék 66 százaléka kapcsolódott kábítószer-kereskedelemhez, 14 százalékuk esetében nem nyert megerősítést, hogy a lövöldözéseknek köze lett volna kábítószer-kereskedőkhöz, míg 20 százalékuk esetében még nem sikerül meghatározni az elkövetők indítékát.
Brüsszelben idén eddig 11 lövöldözés történt, amelyek két halálos áldozatot követeltek, valamint négyen megsebesültek. A február elején kezdődött lövöldözések legtöbbje az anderlechti Peterbos negyedben, illetve a nemzetközi vasúti közlekedést is bonyolító Midi pályaudvar közelében található Clemenceau metróállomás körzetében történt. A lövöldözések ügyében indult nyomozások még nem zárultak le. A rendőrség szerint az esetek legtöbbje kábítószer-kereskedelemhez köthető. Ez idáig két gyanúsítottat tartóztattak le a Clemenceau metróállomáson február 5-én történt lövöldözés ügyében indított nyomozás során.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…