LEGOLVASOTTABB


Putyin elárulta, mit tervez Ukrajnával

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak az ukrajnai rendezésről szólva hangot adott annak az álláspontjának, miszerint Donald Trump amerikai elnöknek – ellentétben az európai vezetőkkel – szabad keze van ebben az ügyben. „Nem csak azt mondja, amit gondol, hanem azt is teszi, amit akar. Nos, ez az egyik jelentős nagyhatalom vezetőjének a kiváltsága” – véli Putyin.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Moszkvának semmi kifogása sincs az ukrán államiság megőrzése ellen, de ezt a területet nem lenne szabad ellenséges hídfőállásként felhasználni Oroszország ellen (Fotó: SITA/AP/Alexei Babushkin, Sputnik)
❚❚

Putyin úgy vélekedett, hogy Oroszországnak és az Egyesült Államoknak meg kell tennie az első lépést a kölcsönös bizalom növelésére az ukrajnai konfliktus megoldása érdekében. Közölte, hogy érdemben nem tárgyalt Trumppal a konfliktus megoldásáról.

Putyin szerint Trumpnak az ukrajnai politikai helyzet javítására tett kísérlete inkább magának Ukrajnának, mintsem Oroszországnak kedvez. Azt mondta, hogy Moszkvának semmi kifogása sincs az ukrán államiság megőrzése ellen, de ezt a területet nem lenne szabad ellenséges hídfőállásként felhasználni Oroszország ellen. Mint mondta, Oroszország a lehető leggyorsabban el akarja érni a békét, de Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ennek a célnak az útjában áll. „A kialakult helyzetben mi, furcsa módon, (…) abban lennénk érdekeltek, hogy továbbra is ott üljön, és tovább bomlassza azt a rezsimet, amellyel fegyveres konfliktusban állunk. De az ukrán államiság megerősítésének érdekei szempontjából, természetesen, úgy tűnik, energikusan és teljesen más irányba kell cselekedni. Olyan embereket kell hatalomra juttatni, akik élvezik Ukrajna népének bizalmát”. Meglátása szerint Zelenszkij azzal, hogy megtiltotta magának az Oroszországgal való tárgyalást, zsákutcába kergette magát. Putyin szerint a hivatalban lévő ukrán vezető azért kerüli a békés rendezésről szóló tárgyalásokat, mert amint feloldják a hadiállapotot, azonnal választáson kell megméretnie magát.

Putyin orosz felmérésekre hivatkozva azt állította, hogy Zelenszkij támogatottsága feleakkora, mint Valerij Zaluzsnyijé, az ukrán fegyveres erők volt parancsnokáé, aki jelenleg hazája nagykövete Londonban. Az orosz elnök Zelenszkijt a hadsereg, a társadalom és az állam felbomlásának tényezőjeként jellemezte. „A kijevi rezsim mai vezetője toxikus figurává válik Ukrajna fegyveres erői számára, mert abszurd parancsokat ad, amelyeket nem katonai, hanem politikai megfontolások diktálnak. Nem világos, hogy ezek min alapulnak. Ez az ukrán hadsereg nagy, indokolatlan, katasztrofális veszteségeihez vezet” – nyilatkozott.

Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatfelvételre adott európai reagálást érzelminek minősítette, amely, mint mondta, híján van a gyakorlati értelemnek. Putyin leszögezte, hogy Európa semmit sem követelhet Oroszországtól. Ugyanakkor kijelentette, hogy Európa részvételére van igény az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalási folyamatban. Emlékeztetett rá, hogy Európa maga utasította el az Oroszországgal való tárgyalást, „de vissza akarnak majd jönni – tessék!” Megjegyezte, hogy egyes európai vezetőknek nehéz elállniuk a Kijevnek tett ígéreteiktől arcvesztés nélkül.

Putyin szerint Oroszország kész lenne felajánlani az együttműködés lehetőségét az Egyesült Államoknak a ritkaföldfémek területén. Rámutatott, hogy Oroszország nagyságrendekkel több ritkaföldfémkészlettel rendelkezik, mint Ukrajna, és ebben a tekintetben a világ egyik vezető országa. Kifejezte Moszkva készségét a külföldi partnerekkel való együttműködésre a ritkaföldfémek fejlesztésében, többek között az „új régiókban”. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna közötti esetleges ásványkincs-megállapodás semmilyen módon nem érinti Oroszországot. Megjegyezte, hogy az ukrajnai ritkaföldfémkészleteket még fel kell mérni.

Azt is javasolta, hogy gondolkodjanak egy közös alumíniumbányászati projekt elindításán a krasznojarszki régióban, ahová amerikai vállalatokat is meg lehetne hívni. Az elnök 15 milliárd dollárra becsülte a projekt beruházásait. Megjegyezte, hogy Oroszország kész 2 millió tonna alumíniumot szállítani az amerikai piacra, ami szerinte stabilizálhatja a világpiaci árakat.

Putyin jónak ítélte Donald Trump amerikai elnöknek a védelmi kiadások csökkentésére tett javaslatát. Álláspontja értelmében Oroszország és az Egyesült Államok meg tudna állapodni a védelmi kiadások 50 százalékos csökkentésében és Kína is csatlakozhatna ehhez a kezdeményezéshez.

Küldj nekünk tippet




Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül

Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…

01. 04. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macronnak sikerül kiütnie a politikai ringből Marine Le Pent?

Marine Le Pen szerint a párizsi büntetőbíróság „politikai döntést” hozott azzal, hogy azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon…

01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje

„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…

31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Marine Le Pent börtönbüntetésre ítélték, és nem indulhat a következő elnökválasztáson

A párizsi bűntetőbíróság két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Marine Le Pen francia ellenzéki politikust és öt…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?

A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Várandós nőt mentettek ki a romok alól Mianmarban négy nappal a pusztító földrengés után

Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól –…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kitört a kultúrharc Brüsszel és Washington között

A belga kormány elutasítja az Egyesült Államok beavatkozását a belga és európai vállalatok sokszínűségi politikájába – jelentette a Belga nevű…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni fényképét égették el Torinóban a muszlimok a ramadán zárónapján

Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?

Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…

31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kijev retteghet: az orosz hadsereg egyre gyorsabban tör előre Ukrajnában

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Zaporizzsja települést – közölte az orosz védelmi minisztérium. A „különleges hadművelet” övezetében…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA szerdától mindenképpen bevezeti a minket is sújtó új vámokat

Az Egyesült Államok mindenképpen bevezeti az új vámokat április 2-ától – közölte Donald Trump hozzátéve, hogy külön alkura csak akkor…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai

Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken

Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson

Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre nagyobb az elégedetlenség Elon Musk kormányzati szerepvállalásával

Az Egyesült Államok több államában tartottak tüntetést Elon Musk kormányzati szerepvállalása ellen a vállalkozó tulajdonában lévő Tesla autómárka kereskedéseinél egy…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni végre elárulta, mely csúcspolitikushoz vonzódik a legjobban

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken. Meloni a londoni Financial Times üzleti…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…

29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.