LEGOLVASOTTABB











A magyar kormány feltárja a szélsőliberális politikai és médiakorrupciós hálózatot

A kormánynak kell feltárnia azt a politikai és médiakorrupciós hálózatot, amely a korábbi amerikai kormánytól kapott támogatást – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté szerint a brüsszeli liberális elit a magyar kormánynak akkor is „elhúzza a nótáját”, ha nem tesz semmit, így nincs miért aggódnunk (Fotó: SITA/AP/Geert Vanden Wijngaert)
❚❚

Kocsis Máté Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése kapcsán, amely szerint kormánymegbízottat neveznek ki az amerikai befolyásolási kísérletek feltárására, elmondta: Donald Trump kormánya „lebuktatta” a korrupciós hálózatot, amikor nyilvánosságra hozta, hogy a korábbi, baloldali kormány idején az adófizetők pénzéből világszerte arra költöttek, hogy a szélsőséges, liberális ideológiát terjesszék.

Politikai korrupció

Ennek a hálózatnak van egy magyarországi lába – tette hozzá. Mint mondta, az amerikaiak Magyarországon is dollármilliókat költöttek arra, hogy terjesszék ezt az ideológiát, és finanszírozzanak olyan médiafelületeket, álcivil szervezeteket, aktivistákat, tüntetéseket, amelyek szembemennek a kormány politikájával a migráció, a genderpropaganda, a háború ügyében. „Minden húsbavágó kérdésben, amelyekben a magyaroknak van joguk dönteni, befolyásolási kísérleteket tettek az amerikaiak, ehhez találtak meg honfitásainkat, akiket fizettek” – fogalmazott. Ez a valódi politikai korrupció: ha egy külföldi állam, vagy tőkés, spekuláns vállalati csoport érdekében magyar újságírók, magukat civilnek valló aktivisták befolyásolják a közéletet. Politikai hatalomra akarnak szert tenni, hiszen politikusokat is finanszíroztak – jelentette ki.

Kifejtette: a Szuverenitásvédelmi Hivatal a kormánytól független intézmény, a korrupciós hálózat ügyében viszont az államnak, a kormánynak kell először egy tényfeltáró munkát végezni, ami kétoldalú kapcsolatokon alapszik. A magyar kormánynak kapcsolatba kell lépnie az Egyesült Államokkal, a kormánymegbízott dolga lesz, hogy kiutazzon, és gyűjtsön be minden adatot, hiszen amit ma a sajtón keresztül látunk, az csak töredéke a valóságnak – mondta.

A politikus megjegyezte: nemcsak Soros-pénzekről, hanem amerikai állami pénzekről is szó van, és meglepő, hogy számos más vállalati, alapítványi érdekkör is támogatja a hazai szélsőséges, liberális köröket, ellenzéki pártokat. Meg kell nézni azt is, hogy Brüsszelből hány millió euró – több tízmilliárd forint – érkezik azért, hogy magát függetlennek mondó, valójában liberális médiát, aktivistákat, tüntetéseket finanszírozzanak. Az országgyűlés tavaszi ülésszakának nagy munkája lesz az ehhez kapcsolódó jogalkotás – szögezte le.

Háttéremberek

Beszélt arról, hogy ezek a szervezetek, személyek, médiafelületek, aktivisták szeretnek a félárnyékban, árnyékban lenni. „Az, hogy megmutatjuk, kik ők, mennyi pénzt kaptak, és mire költötték, hogyan próbáltak Magyarország szuverenitásán sebet ejteni, önmagában terhelő, zavaró dolog, a nyilvánosság erejét kellően erősnek tartom” – húzta alá, hozzátéve, hogy a Parlamentnek egy az Egyesült Államokban érvényben lévő Magnyitszkij-törvényhez hasonló, „hacsak nem ugyanazt” a törvényt kell elfogadnia, mert ami az amerikaiaknak jó, az Magyarországon is jó lesz. Mindennek párosulnia kell a Btk. módosításával – tette hozzá.

Brüsszeli reakció

A várható brüsszeli reakciókra vonatkozó kérdésre Kocsis Máté azt mondta, hogy a brüsszeli liberális elit akkor is eljárásokat kezdeményez Magyarország ellen, ha nem tesz semmit. „Brüsszellel eljutott a viszonyunk oda, hogy teljesen mindegy, hogy mit gondolnak, és ők is így gondolják. Nekünk nem azt kell nézni, hogy mit gondol Brüsszel, hanem azt, hogy van egy új világtrend, egy az Egyesült Államokból fújó szél, ezt a szelet érdemes a vitorláinkba becsatornázni, hiszen az onnan jövő új irányok a szuverenitás védelmét a nemzetállamok megerősítését jelentik, és mi ebben hiszünk” – jelentette ki.

Arról, hogy az európai parlamenti képviselőknek magyarországi vagyonnyilatkozatot is kelljen tenniük, azt mondta, az lenne a fair, hogy mindenkinek, aki közhatalmat gyakorol a magyar választók felhatalmazásából a magyar vagy az európai parlamentben, hasonló transzparenciakövetelményeknek kelljen megfelelniük. Úgy vélekedett, hogy az EP-képviselők vagyonnyilatkozattételi szabályozása nagyon laza, megengedő, átláthatatlan, pontosan azért, hogy „a nyugati elit korrupciós ügyeit fedezze”. Az lenne a helyes, hogy mindenki, aki a közéletben szerepet vállal, aki hatalomra tör, aki hatalommal bír, aki közfelhatalmazással rendelkezik, azonos mérce alá essen. Ezért született az a javaslat, amit a miniszterelnök megemlített évértékelő beszédében, miszerint az EP-képviselőkre vonatkozó vagyonnyilatkozati szabályoknak meg kell egyezniük a magyar képviselőkre vonatkozókkal. A kérdésre, hozhat-e a magyar parlament az európai parlamenti képviselőkre vonatkozó törvényt, azt válaszolta, „biztosan, magyar állampolgárokról van szó”.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.