A Szovjetunió is kíméletesebb volt a kárpátaljai magyarokkal, mint Kijev
A kárpátaljai magyarságot súlyosan érintő ukrán jogfosztó intézkedéssorozat az Ukrajnában élő magyar kisebbséget „még rosszabb helyzetbe hozta, mint a szovjet időkben volt” – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Magyar Levente nemrég érkezett haza Kijevből, ahol magyarázatot kért az ukrán vezetéstől a Magyarországgal szembeni lejárató kampányról, ami a titkosszolgálatok szerint Ukrajna támogatásával zajlik. Magyar Levente közölte, kíváncsian várja az ukrán féltől a magyarázatot az akcióra, ugyanakkor úgy véli, nem sok ilyet fognak kapni. Ugyanakkor, ha ez így lesz, természetesen életbe kell léptetni azokat a válaszlépéseket, amelyeket szintén kilátásba helyezett.
Az államtitkár szót ejtett a kétoldalú kapcsolatokat 2014 óta domináló, a kárpátaljai magyarságot súlyosan érintő jogfosztó intézkedéssorozatról is, amely az Ukrajnában élő magyar kisebbséget „még rosszabb helyzetbe hozta, mint a szovjet időkben volt”. „Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan Budapest számára, hiszen mi felelősséget érzünk az összes határon túli magyar közösségért, és hogyha valamelyik közösségünket ilyenfajta jogfosztás éri, főleg a 21. században, akkor az ilyen jelenségek ellen nekünk föl kell lépni” – fogalmazott.
Magyar Levente jelezte, tíz éve nincsen megoldás a magyar nyelvhasználat kérdésére, amely mellé most megjelent a magyar kormány elleni tevékenységek finanszírozása. Kijelentette: amennyiben ezt a két ügyet nem tudják rendezni belátható időn belül, Magyarországnak vissza kell térnie ahhoz a korábbi politikájához, hogy Ukrajna euroatlanti integrációs folyamatát, például az Európai Unióval folyó tárgyalási folyamatot blokkolja.
Megemlítette, hogy Magyarország a háború kezdete óta minden humanitárius eszközzel segíti Ukrajnát és az ukrán menekülteket, mégis folyamatosan megpróbálják Magyarországot különféle provokációkkal bevonni a konfliktusba, amelynek hazánk ellenáll.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























