Ukrajna miatt koldusbotra juttatnának minket
Az Európai Unió és a tagállamok eddig nem kevesebb mint 134 milliárd euróval támogatták az ukrajnai háborút, ez háromszor akkora összeg, mint amennyi regionális fejlesztési forrást a mostani időszakban kifizettek, és akkora, mint a teljes hétéves uniós költségvetés tíz százaléka – mondta Dömötör Csaba Fidesz-KDNP-s képviselő az Európai Parlamentben (EP).
Dömötör Csaba a Facebook-oldalán közzétett felszólalásában kiemelte: az Európai Tanács összesítése szerint az EU és a tagállamok „eddig nem kevesebb mint 134 milliárd euróval támogatták a háborút”. „Ez háromszor akkora összeg, mint amennyi regionális fejlesztési forrást a mostani időszakban kifizettek. Akkora összeg ment már a háborúra, mint a teljes hétéves uniós költségvetés tíz százaléka. Brutális” – fűzte hozzá. Dömötör Csaba úgy folytatta: „ennél csak a jövőbeni kilátások sokkolóbbak”. „Tudjuk, hogy az Egyesült Államok visszavesz a háborús kiadásokból, de a néppárti-baloldali koalíció itt, ebben a házban feltétel nélkül menne tovább az eddigi úton, azaz épp ennyit, vagy még többet költene háborús célokra” – mondta. Hozzátette: „mindezt úgy, hogy az európai gazdaság stagnál, így több pénz biztosan nem lesz, de akkor mondják el legyenek szívesek, hogy honnan kellene elvenni ezeket az összegeket, a kohéziós alapokból, az Erasmusból vagy éppen a gazdáktól”. „Jól tudjuk, hogy ez utóbbira vannak már tervek. Azt, hogy mit gondolnak erről a Biden-adminisztráció által pénzzel kitömött médiumok, azt láthattuk a címlapokon. Itt az ideje, hogy azokat is megkérdezzék, akik állják a számlát, az európai embereket. Sok mindent mondanak és sok mindent kérnek majd, de egyvalamit biztosan: ne velük fizettessék meg a háború árát” – fogalmazott felszólalásában Dömötör Csaba.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























