Ezt is megértük: az USA kiáll a fehérek jogai mellett
Az Egyesült Államok befagyasztja a segítségnyújtást Dél-Afrika számára a fehér telepesek elleni diszkriminációra hivatkozva – erről írt alá rendeletet Donald Trump amerikai elnök.
Az amerikai lépés arra a dél-afrikai törvényre hivatkozik, amely földek lefoglalását is lehetővé teszi az apartheid-jóvátétel jegyében. A Fehér Ház álláspontja szerint a jogszabály az afrikai országban élő fehér kisebbség elleni hátrányos megkülönböztetésre alkalmas. „Addig, amíg Dél-Afrika folytatja a világ színterén rossz szereplők támogatását és lehetővé tesz erőszakos támadásokat ártatlan, kisebbségben élő mezőgazdasági termelőkkel szemben, addig az Egyesült Államok leállítja a segélyeket és egyéb segítségnyújtást az ország számára” – olvasható az amerikai elnöki hivatal közleményében. A Donald Trump által aláírt elnöki rendelet utalást tartalmaz arra is, hogy Dél-Afrika szerepet játszott az Izrael ellen a Nemzetközi Bíróságon népirtásról felhozott vádak megfogalmazásában, amit az Egyesült Államok szintén kifogásol. Az amerikai elnök már korábban kilátásba helyezte a Dél-Afrika elleni lépéseket.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…