A tömeges migráció bűn – patrióta manifesztum
„A nyugati progresszív elitet évtizedek óta kizárólag hatalmának a megtartása foglalkoztatja. Az amerikai és az európai nemzetek érdekeinek képviselete helyett idegen kultúrákból érkező tömegekkel árasztja el országainkat, át akarja nevelni gyermekeinket és szétverni családjainkat.”
A bevezetőnkben feltüntetett idézet Matt Schlapp, a CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Foundation elnökének és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatójának, a CPAC Hungary főszervezőjének a Mandineren most megjelent közös „manifesztumából” származik.
Matt Schlapp és Szánthó Miklós tíz pontban foglalta össze, mit tekint elsődlegesnek. „Isten, haza, család. Európa és Amerika csak akkor maradhat meg a civilizációs nagyság útján, ha megtartja a zsidó-keresztény etikán alapuló gyökereit” – írták, hozzátéve, minden olyan ideológia, amely elfordult Istentől, tragédiába torkollott. Úgy fogalmaztak: „Civilizációnk virágzásának feltétele, hogy erős, büszke és független nemzetekből álljon. Az anya, az apa és a gyermekek, vagyis a család a társadalom építőkockája.”
Legelső a nemzet
Második pontként a globális valóságtiszteletet jelölték meg. Közlésük szerint a külpolitikának vissza kell térnie a realizmushoz: tartsuk tiszteletben mások szuverenitását, közben a valós korlátozó tényezők figyelembevételével szerezzünk érvényt nemzeti érdekeinknek. „A Nyugat diplomáciai hagyományait helyreállítva, a kölcsönös tisztelet mentén, ám őszinte vitákat folytatva rendezzük az érdekeltéréseket” – fűzték hozzá. Felhívták a figyelmet a „józan ész” fontosságára is, hangsúlyozva: a politikusoknak nemzeteik érdekeit kell képviselniük, nem elvont eszméket és globalista fantazmagóriákat.
Külön pontban említik a „politikai vezetést”, arra hivatkozva: a bürokrácia megmásíthatatlan természete, hogy idővel egyre szerteágazóbb, majd önjáró lesz, és végső soron elbitorolja azt a politikai hatalmat, amely egyedül a polgárokat és választott képviselőiket illeti. „Emiatt elengedhetetlen szigorú kordában tartása és rendszeres megújítása. A bürokrácia mocsarát le kell csapolni!” – hangsúlyozták.
Szuverén állam
Úgy folytatták: szuverén államra van szükség. „Az apparátus és a politikum minden szervének, minden intézkedésének azt kell céloznia, hogy megvédje a polgárokat a külső és belső fenyegetésektől, természeti csapásoktól; az egyéni szabadságjogok, kötelességek és érdekek figyelembevételével szolgálja a közjót” – magyarázták.
Matt Schlapp és Szánthó Miklós kiemelte: a békéhez erő kell. „Minden nemzet alapvető érdeke, hogy békében éljen. Ahol béke van, ott meg kell őrizni, ahol háború, ott békét kell teremteni. Biztonságunk alapja a felkészültség, a haderő elrettentőképessége és a nyílt, őszinte diplomácia” – írták.
Közölték: a tömeges migráció bűn. „Mindenki számára sorscsapást jelent a tömeges migráció: megbontja a célországok társadalmi békéjét, megfosztja jövőjüktől a forrásországokat, a tranzitországok infrastruktúráját pedig tönkreteszi. Maguk a migránsok az embercsempészek áldozatává válnak” – tették hozzá.
Woke: a kártékony elmevírus
Kitértek a „woke-talanítás” jelentőségére is. Mint írták, a társadalmi párbeszéd közege a média és a kultúra. „Az utóbbi évtizedben ezt a teret megszállta a liberalizmus legtorzabb megjelenési formájának, a woke-nak a szektája, s kísérletet tett a közbeszéd totális kisajátítására. Ezt a kártékony elmevírust el kell űzni, amit csak a szólásszabadság helyreállításával érhetünk el” – magyarázták.
Stop a neomarxista agymosásnak
Kilencedik pontként a gyermekvédelmet említették, amellyel kapcsolatban megállapították: „fel kell szabadítanunk közoktatási intézményeinket, ezzel meg kell óvnunk gyermekeinket a genderideológia terjesztőitől.” Hangsúlyozták azt is, hogy „neomarxista agymosásnak nincs helye sem az óvodákban, sem az iskolákban, sem az egyetemeken!”
A férfi férfi, a nő pedig nő
Utolsóként a teremtés tiszteletére tértek ki. Ezzel összefüggésben rögzítették, hogy a férfi férfi, a nő pedig nő. „A társadalmak organikusan fejlődnek, abban a tempóban és irányban, amelyet az emberi természet és a teremtett világ jelöl ki. Társadalmi mérnökösködésnek helye nincs!” – olvasható Matt Schlapp és Szánthó Miklós Mandineren megjelent írásában.
A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…
Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…
Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről
Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…
Egyre több a migráns a magyar határnál
A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…
Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel
Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…
Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…
Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…
Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen
Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…
Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…