Szlovákia megszabadul a puccsot szervezőktől
Kiutasítanak Szlovákiából egy ukrán állampolgárt a pozsonyi kormány tervezett megbuktatásával kapcsolatban – jelentette be Jana Maškarová országos rendőrfőkapitány.
Maškarová azt követően nyilatkozott, hogy a szlovák parlament védelmi és biztonsági bizottságának – végül elmaradt ülésén – a Szlovák Információs Szolgálatnak (SIS) a szlovák kormány tervezett megbuktatásával kapcsolatos tevékenységekről szóló jelentése került volna terítékre. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Maškarová azt mondta: a rendőrség a titkosszolgálati jelentés összes megállapításával foglalkozik, és az azokban szereplő személyek nem léphetnek majd be az országba. Részletek közlése nélkül bejelentette: értesüléseik szerint már döntés született egy ukrán állampolgár kiutasításáról, ami folyamatban van.
Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter megerősítette az országos rendőrfőkapitány bejelentését. A szlovák belügyminiszter elmondta: a tervezett puccsal összefüggésben a szlovák hatóságok négy személynek már megtiltották az országba történő belépést, további öt személy esetében ez folyamatban van, egy ukrán állampolgár kiutasításáról pedig már döntés is született.
A múlt hét folyamán Robert Fico szlovák miniszterelnök és Peter Pellegrini szlovák államfő is titkosszolgálati információkra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy egy olyan – az ellenzéki pártokhoz is kapcsolódó – külföldről finanszírozott hálózat működik az országban, amelynek célja, hogy aláássa az ország alkotmányos rendjét, és mesterségesen szított események által kikényszerítse a kormány lemondását. A miniszterelnök tájékoztatása szerint, ennek a „szakértői csoportnak” része volt a grúziai és az ukrajnai Majdan-tüntetések eseményeiben is.
Brüsszel egy véres háborúba vezetne minket
Európa egy olyan útra lépett, amelynek végén kizárólag a háború további kibontakozása állhat, és a felelősök ennek teljes mértékben tudatában…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…

























