Félévi bizonyítvány: így reagálj szülőként!
Január 31-én, pénteken minden általános és középiskolás diák megkapja a félévi bizonyítványát, amely a 2024/2025-ös tanév első félévében elért eredményeit tükrözi. Előfordulhat, hogy az érdemjegyek nem felelnek meg a szülők elvárásainak. Hogyan reagáljunk?
„Ha egy gyermek rosszabb bizonyítványt hoz haza, a legfontosabb, hogy higgadtan reagáljunk” – ajánlja Andrea Husárová, a Szlovák Mentőszolgálat operatív központjának a pszichológusa. Szerinte nem szabad elfelejteni, hogy a gyermekkel kialakított jó szülői kapcsolat fontosabb, mint az iskolai teljesítménye.
A pszichológus arra is felhívta a figyelmet, hogy sok gyermeket az elmúlt hetekben a dolgozatok és a vizsgák terhe is alaposan megviselhetett. „A gyermekek rendkívül érzékenyen reagálnak a szülők reakciójára, még akkor is, ha a szülők úgy tesznek, mintha nem érdekelné őket a rossz érdemjegy. A szülőknek tudomásul kellene venniük, hogy a gyermekük értékét és boldogságát nem csak a jegyek és az iskolai eredmények határozzák meg” – tette hozzá a pszichológus. Szerinte azt is fontos felismerni, hogy a gyermek egészséges önbecsülését úgy lehet felépíteni, ha tudomásul vesszük, hogy az életben vannak kudarcok is. Fontos, hogy a gyermekünk ne veszítse el a bátorságát, és próbálkozzon tovább. „Kerülni kell tehát, hogy a gyermeket másokhoz hasonlítsuk, mert ez bántó és demotiváló lehet számára. Nyíltan beszélgessünk a gyermekünkkel arról, mit tehetne másképp a második félévben, és hogyan segíthetnénk és támogathatnánk őt ebben” – magyarázza Husárová.
A pszichológus azt is fontosnak tartja, hogy a szülők fogadják el, nem biztos, hogy a gyermekük minden tantárgyból tökéletes lesz. Természetes, hogy egy gyermek valamiben kiemelkedő, valamiben átlagos, valamiben pedig egyáltalán nem jó. „Ebben rejlik minden egyes ember egyedisége, és itt nyílik tér a további fejlődéshez” – hangsúlyozta Husárová.
Osama Al-Khaldi, a Szlovák Mentőszolgálat operatív központjának az igazgatója hozzátette, hogy a bizonyítványosztás időszakában a megelőzésre is figyelni kell. „Sajnos az idei év eleje óta már kiskorúak öngyilkosságára is volt példa. Annak ellenére, hogy ezek semmilyen módon nem hozhatók összefüggésbe a bizonyítványokkal, a mi szempontunkból fontos felhívni a figyelmet az ezzel az időszakkal kapcsolatos kockázatokra” – zárta a Szlovák Mentőszolgálat operatív központjának igazgatója.
USA: „aki nem akar megegyezést, nem lesz jelen túl sokáig”
Az Egyesült Államok nagyobb elismerést vár el az ukrán elnöktől a háború lezárása érdekében tett amerikai lépésekkel összefüggésben – jelentette…
Bóka János: a varsói gyors sosem fog befutni Budapestre
A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre – közölte Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn a közösségi…