LEGOLVASOTTABB


Oroszország folytatná a gázszállításokat

„Oroszország érdekelt abban, hogy folytassa a gáz eladását Európának. Az orosz gáz nemcsak versenyképes az amerikaival, de sokkal kifizetődőbb az európai vásárlók számára” – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint az orosz gáz jóval kifizetődőbb az európai vásárlók számára (Fotó: gazprom-international.com)
❚❚

Azzal kapcsolatban, hogy Budapest hétfőn végül visszavonta az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításával szemben megfogalmazott kifogásait, Peszkov úgy vélekedett, hogy Magyarország biztosítékokat kaphatott az EU-tól arra vonatkozóan, hogy valamilyen formában újraindulnak a tárgyalások az ukrajnai gáztranzitról. „Tudjuk, hogy Magyarország bizonyos feltételeket fogalmazott meg az említett szankciók meghosszabbításával kapcsolatban. Ezeknek a feltételeknek közük volt a kijevi rezsim álláspontjához. Magyarország a jelek szerint bizonyos ígéreteket kapott Brüsszeltől, hogy felújul valamilyen tárgyalási folyamat. Szoros figyelemmel fogjuk kísérni ezt a helyzetet” – mondta a szóvivő.

Peszkov szerint Oroszország továbbra is törvénytelennek tartja az ellene bevezetett uniós szankciókat. Az orosz elnöki szóvivő arra reagált, hogy Kaja Kallas, az uniós diplomácia vezetője hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy az Európai Unió megállapodott az Oroszország ellen az Ukrajna elleni háború miatt bevezetett gazdasági szankciók újabb hat hónapos meghosszabbításáról. „Továbbra is a nemzetközi joggal ellentétes, törvénytelen korlátozásoknak nevezzük őket (a szankciókat). Ebben a tekintetben semmi sem változik” – kommentálta Peszkov az EU Oroszországgal szembeni szankciós politikájának alakulását. Hozzátette, hogy a szankció kétélű fegyver, amelytől az európaiak is szenvednek, és ezt „egyre többen megértik”.

Küldj nekünk tippet




Ezért nem akar békét Ukrajnában az Európai Bizottság

Két világos ok is van arra, hogy Brüsszel miért nem akar békét Ukrajnában – figyelmeztet Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Brüsszel legújabb ideológiai javaslatából

Szlovákia nem fogja támogatni az Európai Bizottság (EB) legújabb emissziós javaslatát, amely alapján az eddigi terveknél korábbi időpontig, 2040-ig kellene…

07. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Milliárdos szolgálati luxusvillát rendelt Ruszin-Szendi Romulusz

Egymilliárd forintot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt honvédségi vezérkari főnök számára kialakított…

07. 07. 2025 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tudjuk, mitől szálltak el a tojásárak

Az étkezési tyúktojás 2024 második félévétől tapasztalt jelentős áremelkedése több tényező együttes hatására alakult ki – közölte hétfőn a magyar…

07. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így spórolhatunk a lakásvásárláson és -bérlésen

Az első lakásvásárlóknak meghirdetett Otthon Start program átalakítja az albérletpiacot is, mivel sok fiatal bérlés helyett vásárolhat, ami fékezheti a…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Jemen osztozik Teherán sorsán: Izrael rakétákkal lőtte a jemeni kikötőket

Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Latin-amerikai migráns ölt meg egy 24 éves lengyel diáklányt

Mintegy ezren vettek részt vasárnap a közép-lengyelországi Torun városában egy csendes meneten, amelyet egy Lengyelországban illegálisan tartózkodó venezuelai állampolgár által…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Elfogyott Trump türelme: az USA augusztus 1-jétől bevezeti a vámokat

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Csehországban Orbán egyik legjobb barátjára szavaznának a legtöbben

Három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt a pártok és mozgalmak népszerűségi listáját továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Meteorológiai figyelmeztetés: pár órán belül durván lehűl a levegő

Az elkövetkező három napban az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet – hívta fel a figyelmet…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben

Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között vasárnap hajnalban történt buszbalesetben – közölte…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: meg fogjuk nyerni a következő választást is

Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Krónika Online-nak adott…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Afrikai migránsok ostromolhatják meg Szlovákiát és Magyarországot

Azok az Afrikából származó illegális migránsok is megjelentek a balkáni migrációs útvonalon, akik korábban a spanyol és olasz partok felé…

06. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Magyar Péter mellől menekülnek a nők

Magyar Péter mellől menekülnek a nők – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arra reagálva, hogy családi okokra hivatkozva…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Továbbra is a magyarországi tankolás a legolcsóbb

Az izraeli–iráni konfliktus lezárultával, az átmeneti megugrást követően a magyarországi üzemanyagárak is csökkenni kezdtek; a magyar üzemanyagárak pedig ismét kedvezőbben…

05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukrán újságírók, elemzők és politikusok imádják Magyar Pétert

Az ukrán sajtó tele van Magyar Péter dicséretével, újságírók, elemzők, politikusok egymásra licitálva dicsérik a Tisza Párt elnökét, mert ukránbarát…

05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump végül megkegyelmez Zelenszkijnek?

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő telefonon megbeszélést folytatott az Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal – közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki…

05. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kövér László: a magyar kormány a globalista háttérhatalommal küzd

Az Európai Uniónak katasztrófát jelentene, ha Ukrajnát felvennék az EU-ba – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európa Szabadegyetemen…

05. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.