LEGOLVASOTTABB











Ki is akar valódi békét Ukrajnának?

A Békét Ukrajnának (Mier Ukrajine) civil szervezet péntek este Szlovákia-szerte kormányellenes tüntetéseket szervezett, Robert Fico kormányfő leváltását és Ukrajna még nagyobb támogatását követelve. Monika Beňová, a Smer európai parlamenti képviselője a közösségi oldalán közzétett legfrissebb kommentárjában ezzel kapcsolatban annak nézett utána, ki is harcol valójában az ukrajnai békéért.

Pillanatkép a péntek esti pozsonyi tüntetésről (Fotó: Facebook-képernyőkép)
❚❚

Békét Ukrajnának. Azóta beszélünk róla, amikor ezt a kifejezést még nem is volt szabad használni az Európai Parlament állásfoglalásaiban. Aki a békéről beszélt, azt kiközösítették és ruszofilnek minősítették, Szlovákiában pedig a progresszívek gyűlölködő transzba estek tőle. Ma azonban már van egy ugyanilyen nevű civil szervezetük, amely a terekre hívja az embereket. Nem a valódi ukrajnai békéért, hanem Robert Fico ellen, aki elsőként szólalt fel a béke érdekében. Ez egyáltalán nem ellentmondás. Ez kétségbeesés!” – véli Monika Beňová, majd így folytatja:

A progresszívek nem tudták legyőzni Ficót és a Smert egy rendes választáson, ezért most az emberek átverésével próbálják meg „legyőzni”. Mert kezdettől fogva ezt csinálják. És ezt most röviden foglaljuk össze.

A választási vereség után, 2023 szeptemberében Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke „elindult” kormányt alakítani. Nem nyerte meg a választásokat, de ezt nem tudta elfogadni és becsülettel kezelni, így tapasztalatlanságában és politikai naivitásában valószínűleg azt gondolta, hogy így kell ezt csinálni. Hát, nem. És úgy is járt. A választás győztese, a Smer alakított kormányt. Olyan kormány alakult, amely még a közmondásos 100 napot sem kapta meg a liberális médiától és az ellenzéktől. Mert egy elnökválasztás előtt álltunk. Bevetettek mindent, a szemüveget, a kamu kutyát, a kitalált történeteket és a vereség után a közmondásos „ezt nem bocsátom meg nektek” szlogent is. Nem mindenki tudja becsülettel kezelni a vereséget, a fenyegetődzés azonban annyira progresszív. Itt csak emlékeztetnék arra, hogy az EP-választás után én gratuláltam a győzteseknek, de persze ez az ő „világukban” nem számít.

Ezután jöttek a támadások az európai intézményekben. Mindenért. Lipšicért, a törvények megváltoztatásáért, a hivatalnokok leváltásáért. Fenyegetés a strukturális alapok leállításával, undorító hazugságok az európai intézményekben, rágalmak Szlovákia ellen. Már az európai intézmények is felháborodtak ezen, a bizottsági tisztviselők nem értették, hogy a szlovák képviselők mit művelnek Szlovákia ellen. A végeredmény az volt, hogy nem hoztak semmilyen szankciót Szlovákia ellen. Az ellenzék a liberális médiával együtt azonban hónapokon át ijesztgette és rettegésben tartotta a lakosságot.

És aztán jött az államháztartás konszolidációja. Nem a saját szórakoztatásunkra döntöttünk mellette, tudjuk, hogy nehéz, de igyekeztünk a lakosság legkiszolgáltatottabb csoportjait a lehető legnagyobb mértékben kárpótolni. És a konszolidáció, az ellenzéki rémhírterjesztés ellenére, ismét támogatásra talált az európai intézményekben. Mert a Matovič-, Heger- és Ódor-kormány után egyszerűen nincs más megoldás.

És most ezek a gerinctelen fajankók sértegetik Ficót és a Smert?!? Robert Fico tényleg békét akar, nem úgy, mint Zelenszkij ukrán elnök, aki az elmúlt hetekben dühösen támadta Ficót, több fegyvert, több pénzt, legutóbb pedig 200 ezer katonát követelt az EU-tól, mert a sajátjai már menekülnek a harc elől, és nem akarnak meghalni.

Akkor ki beszél valójában a békéről? Fico januárban tájékoztatta António Costát, az EU Tanácsának elnökét, hogy munkamegbeszélésre megy Putyinnal. Elutazott. Minden normálisan ment, és az európai vezetők, beleértve az Európai Bizottság elnökét, az EU Tanácsának elnökét, az Európai Parlament elnökét, semmilyen módon nem kérdőjelezték meg a találkozót. A szlovák ellenzék és a liberális média azonban megint csak hisztériát keltett. Mint a megszállottak, ostobaságokat írnak, és hazugságokkal riogatják a lakosságot.

Napokig folytathatnám még a sort, de miért is tenném. Az ellenzéki politikusok a felét sem értik annak, amiről írok, mert ők nem a békéről gondolkodnak, hanem a háborúról. Háborút akarnak, gyűlöletet akarnak, bosszút akarnak. És mindezt csak azért, mert elvesztették a választásokat, és nem tudják Ficót rendes választáson legyőzni. Ezért akarják erőszakkal megszerezni a „győzelmet”. „Szomorú látvány, de mi felkészültünk erre. Szép és nyugodt napot, békét mindenkinek, a tereken tüntető embereknek és nekünk is, akiknek nincs gyűlölet és sértett hiúság a szívünkben” – zárta a közösségi oldalán megjelent bejegyzését Monika Beňová, a Smer európai parlamenti képviselője.

Küldj nekünk tippet




Brüsszel egy véres háborúba vezetne minket

Európa egy olyan útra lépett, amelynek végén kizárólag a háború további kibontakozása állhat, és a felelősök ennek teljes mértékben tudatában…

12. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre többen támadnak rá a közösségi közlekedésben dolgozókra

Aggasztó mértéket öltött a közösségi közlekedésben dolgozók elleni erőszak 2025-ben – közölte a MÁV-csoport.

12. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége

Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.

11. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…

11. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikában kezdenek eldurvulni a tiltakozások

Minneapolisban a rendőrök többeket letartóztattak, miután tüntetők megpróbáltak behatolni egy szállodába, amelyről azt gondolták, hogy ott szövetségi bevándorlási tiszteket szállásoltak…

11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Zelenszkij már elfogadná az amerikai javaslatokat

Ukrajna vizsgálja az Egyesült Államoknak azt a javaslatát, hogy szabad gazdasági övezet hozzanak létre a Donyec-medencében a háború lezárása után…

11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…

11. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb merénylet az európai gazdák ellen

A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.

10. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon

A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.

10. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Meloni: itt az idő, hogy beszéljünk Oroszországgal

Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal a háborúról – hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az év eleji…

10. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európának joga van nemet mondani az Egyesült Államoknak

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter „jogot” követelt az európaiaknak arra, hogy „nemet mondhassanak” történelmi szövetségesüknek, az Egyesült Államoknak, ha szerintük valamely…

10. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

Mi jön a liberális világrend után, és mit jelent ez Európa számára? Erről beszélgetett Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai…

10. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők

Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra

Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat

Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel kiborult Musk „perverz” MI-chatbotja miatt

Az Európai Unió fokozza a nyomást az X közösségi oldallal szemben, miután a platformon mesterséges intelligenciával (MI) előállított, gyermekeket ábrázoló,…

09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő

A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…

09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkva bevetette a gyilkos szuperfegyverét

Oresnyik típusú hiperszonikus rakétát vetett be az orosz hadsereg péntekre virradóra az ukrajnai kritikus célpontokra mért tömeges csapás során –…

09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Most dől el, hogy kié lesz Magyarország

06. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A progresszív média a háborúnak tapsol

05. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Modern rabszolgatartók Ukrajnában

05. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.