Idén is meghirdetik a Diaszpóra Programot
Idén is meghirdeti a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Rákóczi Szövetség a Diaszpóra Programot. Csütörtöktől lehet jelentkezni.
Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón felidézte, hogy a program 2016-ban indult, a Rákóczi Szövetség pedig évtizedek óta dolgozik a magyar nemzetért, kiemelkedő munkát végezve. Hozzátette: programjaikra – amelyekre január 23-ától lehet jelentkezni – a 10–25 éves fiatalokat várják, „azokat, akik a magyar nemzet építőkövei lesznek azokon a helyeken, ahol élnek”. Tavaly 700 fiatal jelentkezett a programra.
Nacsa Lőrinc kiemelte: 2010 óta különös figyelem irányul a diaszpóraközösségekre a kormány részéről; létrehozták az évente ülésező diaszpóratanácsot, elindították a Kőrösi Csoma Sándor-programot és a hétvégi magyar iskolák találkozóját, amelynek keretében már több mint 260 akkreditált magyar iskola működik a diaszpórában. Ezeken kívül 2018 óta nyílt pályázatokkal támogatják a diaszpóraközösségeket és -szervezeteket, hiszen ezek is rengeteget tesznek azért, hogy a diaszpórában élő magyarság megélhesse identitását, kultúráját, megőrizze magyarságát. Az államtitkár szerint az idei programokra akár ezer fiatal is érkezhet Magyarországra. A Diaszpóra Program fontos kapocs a fiatalok számára, akik talán soha nem jártak Magyarországon, mégis magyarként élnek az anyaországtól több ezer kilométerre – fogalmazott Nacsa Lőrinc.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke rendkívül megtisztelőnek nevezte, hogy 2016 óta megszervezhetik a programokat, amelyeken eddig – két koronavírusévet leszámítva – több mint négyezer fiatal vett részt. Ismertette: jelentkezni csütörtöktől lehet a 11 programelemre. Az első program a csíksomlyói búcsú lesz, amelyre zarándokvonattal utazhatnak a diaszpórából érkező fiatalok. Nyáron tematikus táborokat szerveznek, decemberben pedig meghirdetik az adventi programot, amelyre a tapasztalatok szerint inkább a déli féltekén élők érkeznek nagyobb számban – jelezte.
Szijjártó: Amerika nem mondott le a budapesti békecsúcsról
Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcsról Oroszországgal, egyedül az időzítés kérdéses, viszont az előkészítés az álhírekkel…
A lengyel kormány a magyar családokat fenyegeti
A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon.
Amerika is szállíthat fűtőelemeket a paksi atomerőműbe
A magyar kormány az orosz beszállítói kapcsolatok megtartása mellett megkezdi az egyeztetéseket az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlásáról is a bővülő…
Brüsszel az állítólagos magyar kémsztori után kémkedik
Az Európai Bizottság szolgálatai nagyon komolyan veszik a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat, amelyek uniós intézmények munkatársait érintik – jelentette…
Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről
Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…
Egyre több a migráns a magyar határnál
A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…
Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel
Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…
Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…





















