Nyilatkozat: Kiállunk a Körkép.sk hírportál mellett
Lapunk következetesen kiáll a gondolat-, vélemény-, szólás- és sajtószabadság mellett, határozottan elítélve a média ellen irányuló tisztességtelen támadásokat.
A Magyar Alternatív konzervatív hírportál (magyaralternativ.hu) szolidaritást vállal és következetesen kiáll a Körkép.sk hírportál mellett, amely ellen teljesen indokolatlan, érett politikushoz nem méltó támadást indított a Magyar Szövetség elnöke, Gubík László. A Körkép.sk csak a munkáját végezte, azt, amit minden tisztességes médiának el kellene végeznie: felhívni a figyelmet a megválasztott, vagy az adott esetben a szavazatunkért még csak esedező politikusok hiányosságaira.
Lapunk teljes mértékben egyetért a Körkép.sk Gubík László felé irányuló kritikájával. A pártelnök ugyanazt a politikát folytatja, mint az elődei. Retteg határozott véleményt nyilvánítani a legbanálisabb országos politikai kérdésekben is, attól tartva, hogy valakinek esetleg a tyúkszemére lépne. Ezzel azonban csak elbizonytalanítja a választókat, akiknek így fogalmuk sincs, mit is várhatnak a párttól. Kétkulacsos politikát folytat azonban a stratégiai partnerének számító Fidesszel szemben is. Nem áll ki következetesen a szlovákiai magyarságot jelentős pénzösszegekkel támogató magyar kormány mellett, amelynek az lenne az érdeke, hogy minél több országban kerüljenek vezető pozícióba a szuverenista pártok. Szlovákiában jelenleg ilyen kormányunk van, Gubík László azonban nem áll ki következetesen mellette, bizonytalan jeleket küldve a magyarellenes szlovák liberális pártok felé. A szlovákiai magyar választók így nem tudják, mire is számíthatnak a Magyar Szövetség részéről, ami meg is látszik a párt népszerűségi mutatóin.
A Körkép.sk többek között ezekre a hiányosságokra hívta fel a figyelmet rendkívül visszafogott és kulturált módon. Gubík László azonban, ahelyett, hogy magába szállt volna, és megköszönte volna a számára is hasznos ötletekkel szolgáló kritikát, durva támadást intézett a Körkép.sk ellen. Az itt élő magyar közösség mögé bújva a Facebook-bejegyzésében azt állítja, hogy a Körkép.sk a kritikájával a „közösségi élet kereteit akarja szétlőni”, ezért „meg kell húzni egy nagyon világos határt, és kimondani a kiközösítést: veletek nincs dolgunk!” „Nem veszünk tudomást, nem nyilatkozunk, a kampányban nem hirdetünk…” – adja ki az utasítást a Körkép.sk portállal szemben a pártvezető. Csak emlékeztetünk arra, hogy a kiközösítés hajdanán egyenértékű volt a végső és visszafordíthatatlan pusztulásra ítéléssel, a kiközösítettek a keresztény társadalomból kivetettek lettek, ami a középkorban felért egy halálos ítélettel. Hogy Gubík is valami hasonlóra gondolhatott a Körképpel kapcsolatban, azt a Facebook-bejegyzésének a záró gondolata is alátámasztja. „Illusztrációként itt hagyom Mihály arkangyalt, amint átdöfi a kardját Lucifer torkán. Csak mert szeretem ezt a képet” – írja Gubík.
Lapunk határozottan elítéli a független sajtó felszámolására tett bármilyen kísérletet. Különösen visszataszítónak tartjuk, ha egy politikus csak azért próbál meg lejáratni, ellehetetleníteni és felszámoltatni egy független lapot, mert az végezte a munkáját, amihez hozzátartozik a politikusok felé megfogalmazott kritika is. A Körkép.sk újságíróinak, szerkesztőinek és kiadójának további jó munkát kívánunk!
A magyaralternativ.hu hírportál nevében:
Molnár Iván, a lap vezető szerkesztője
A szemünk láttára omlanak össze a nyugati liberális diktatúrák
J. D. Vance amerikai alelnök müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott beszéde sokkos állapotba hozta a globalista európai vezetőket. De hogyan értékelik…
Brüsszelbe menekülnek a globalista, liberális, Soros-NGO-k
Miután Donald Trump amerikai elnök hatalmas csapást mért a tevékenységükre az Egyesült Államokban, a „globalista, liberális, Soros-NGO-hálózat” Brüsszelbe menekül –…
Brüsszel liberális bábjai frontális támadást indítottak ellenünk
Brüsszel bábjai, a háborúpárti, globalista erők régiónk országaiban a nemzeti érdekekért kiálló, szuverenista kormányok bármi áron történő megdöntésén dolgoznak, amire…
Ukrajna ne jöjjön se a NATO-ba, se az EU-ba!
Ukrajna jöjjön a NATO-ba? Ukrajna jöjjön az EU-ba? Ne jöjjön! – írta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn a…