Deutsch: Lengyelországban woke diktatúra van
„Lengyelországban a Tusk féle hatalom módszeresen szétveri a jogállamot és a demokráciát. Lengyelországban woke diktatúra van” – mondta el Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a lengyel elnökség programjáról szóló szerdai vita során az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban.
Deutsch Tamás véleménye szerint a Donald Tusk lengyel miniszterelnök által vezetett országban „nyílt és durva” politikai üldöztetésnek vannak kitéve a hatalmon levőkhöz képest másképpen gondolkodók. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi lengyel jogállamisági válsághelyzetre adott brüsszeli reakció jól mutatja az uniós vezetők kettős mércéjét. „Ha Magyarországon tizedennyi történne, mint ami Lengyelországban az elmúlt bő egy évben megtörtént, akkor Ursula von der Leyen már békefenntartó erők küldésére vonatkozó előterjesztéssel élne. De most az Európai Unió vezetői mégis hallgatnak, vagy egyenesen lelkesen üdvözlik a jogállam és a demokrácia szétverését, a rendőri erőszak alkalmazását, ezt a szép új liberális világot, a woke diktatúrát” – hangoztatta a Fidesz EP-képviselője. Hozzátette, hogy a menekülni kényszerülő lengyel hazafiak számíthatnak a patrióta magyarokra. „A lengyel politikai üldözötteket be fogjuk fogadni, és ha kell, politikai menedékjogot adunk nekik” – hangsúlyozta Deutsch Tamás.
Brüsszelt hidegen hagyják az őshonos nemzeti kisebbségek jogai
Az Európai Unió (EU) nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – mondta Szili Katalin magyar…
Milliárdos szolgálati luxusvillát rendelt Ruszin-Szendi Romulusz
Egymilliárd forintot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt honvédségi vezérkari főnök számára kialakított…
Tudjuk, mitől szálltak el a tojásárak
Az étkezési tyúktojás 2024 második félévétől tapasztalt jelentős áremelkedése több tényező együttes hatására alakult ki – közölte hétfőn a magyar…
Így spórolhatunk a lakásvásárláson és -bérlésen
Az első lakásvásárlóknak meghirdetett Otthon Start program átalakítja az albérletpiacot is, mivel sok fiatal bérlés helyett vásárolhat, ami fékezheti a…
Csehországban Orbán egyik legjobb barátjára szavaznának a legtöbben
Három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt a pártok és mozgalmak népszerűségi listáját továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója…
Meteorológiai figyelmeztetés: pár órán belül durván lehűl a levegő
Az elkövetkező három napban az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet – hívta fel a figyelmet…
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között vasárnap hajnalban történt buszbalesetben – közölte…
Orbán Viktor: meg fogjuk nyerni a következő választást is
Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Krónika Online-nak adott…
Afrikai migránsok ostromolhatják meg Szlovákiát és Magyarországot
Azok az Afrikából származó illegális migránsok is megjelentek a balkáni migrációs útvonalon, akik korábban a spanyol és olasz partok felé…
Magyar Péter mellől menekülnek a nők
Magyar Péter mellől menekülnek a nők – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arra reagálva, hogy családi okokra hivatkozva…
Továbbra is a magyarországi tankolás a legolcsóbb
Az izraeli–iráni konfliktus lezárultával, az átmeneti megugrást követően a magyarországi üzemanyagárak is csökkenni kezdtek; a magyar üzemanyagárak pedig ismét kedvezőbben…
Az ukrán újságírók, elemzők és politikusok imádják Magyar Pétert
Az ukrán sajtó tele van Magyar Péter dicséretével, újságírók, elemzők, politikusok egymásra licitálva dicsérik a Tisza Párt elnökét, mert ukránbarát…
Kövér László: a magyar kormány a globalista háttérhatalommal küzd
Az Európai Uniónak katasztrófát jelentene, ha Ukrajnát felvennék az EU-ba – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európa Szabadegyetemen…