LEGOLVASOTTABB











Ma van a magyar kultúra napja

Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek.

Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének nemes másolata (Fotó: MTI/Soós Lajos)
❚❚

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. A magyar kultúra napján az Országos Levéltárban őrzött kincsek felfedezésére hívja az érdeklődőket az intézmény, ahol többek között látható lesz Kölcsey Ferenc verseskötetének első kiadása, amely a Himnuszt is tartalmazza. A látogatók nem csak a levéltárban őrzött dokumentumritkaságokat, de az intézménynek otthont adó Bécsi kapu téri palotát is megismerhetik.

A magyar kultúra napján nyolcan vehetik át a Magyar Filmakadémia Aranyérmeit, amelyet a filmszakmai egyesület első alkalommal ad át Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Nemzeti Színház az idén tizedik éve adja át nagyszínpadát diákszínjátszóknak a magyar kultúra napján. Az Ádámok és Évák ünnepére 290 középiskolás tanuló érkezik, hogy egy-egy általuk színpadra állított jelenetet mutassanak be ó- és újszövetségi igerészek alapján. A magyar kultúra napja programjait gálaest zárja este a Pesti Vigadóban, ahol kitüntetéseket is átadnak. A magyar kultúra napját az idén is közösen ünneplik a román–magyar határ két oldalán található négy város – Nagyvárad, Debrecen, Margitta és Berettyóújfalu – kulturális intézményei, szervezetei. A január végén záruló rendezvénysorozat csaknem 200 programot foglal magába.

A magyar kultúra napján a közmédia Duna csatornáján lesz látható először a Ványa bácsi – Buborékkeringő című televíziós játékfilm. A Thália Színház nagysikerű előadásából készült Csehov-adaptációt 21 órától láthatja a közönség.

Az M5 csatorna új műsorokkal ünnepli a magyar kultúra napját. Elindul a Mesék a takarásból című új riportműsor, felújítva látható több népszerű régi zenés film, megújul a csatorna képzőművészeti magazinja és napi kulturális programajánlót is láthatnak mostantól a nézők. A kulturális csatorna összes saját műsora a magyar kultúra napjának ünnepével foglalkozik egész héten.

Küldj nekünk tippet




Szijjártó: Amerika nem mondott le a budapesti békecsúcsról

Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcsról Oroszországgal, egyedül az időzítés kérdéses, viszont az előkészítés az álhírekkel…

23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Atomháborúhoz vezethet a NATO agresszivitása

A NATO-országok „agresszív” politikája „a nukleáris hatalmak frontális ütközéséhez” vezethet – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes egy moszkvai biztonságpolitikai…

23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyel kormány a magyar családokat fenyegeti

A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon.

23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerika is szállíthat fűtőelemeket a paksi atomerőműbe

A magyar kormány az orosz beszállítói kapcsolatok megtartása mellett megkezdi az egyeztetéseket az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlásáról is a bővülő…

23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel az állítólagos magyar kémsztori után kémkedik

Az Európai Bizottság szolgálatai nagyon komolyan veszik a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat, amelyek uniós intézmények munkatársait érintik – jelentette…

23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről

Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…

22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb nagy orosz légicsapás Kijevre, halálos áldozatok

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, az eddigi adatok szerint több ember meghalt vagy megsebesült,…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico: az EU meghiúsítaná a budapesti békecsúcsot

A szlovák kormányfő, Robert Fico szerint világos bizonyítékok vannak arra, hogy egyesek meg akarják akadályozni Donald Trump amerikai elnök és…

22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre több a migráns a magyar határnál

A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel

Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Oroszország, Kína és India véget vet az amerikai dominanciának

Oroszország, Kína és India arra törekednek, hogy nézeteltéréseiket félretéve együtt ellensúlyozhassák az Egyesült Államok hatalmát – hangzott el a Magyar…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A hibás döntések miatt a gyerekek a Covid legnagyobb áldozatai

A gyerekek nagyon nagy árat fizettek a koronavírus-járvány idején a társadalom többi tagjának megóvásáért – mondta Boris Johnson volt brit…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?

Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump két napon belül dönt a budapesti békecsúcsról

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…

Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…

22. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Huszonegy évet kapott a szlovák kormányfő merénylője

A szlovák kormányfő, Robert Fico elleni merénylet végrehajtója, Juraj Cintula különösen súlyos terrorcselekmény elkövetéséért bűnös, amiért kedden 21 év börtönbüntetésre…

21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hollandia most épp Szlovákiát perelné be

A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…

21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Diáktámogatásnak álcázzák az LMBTQ-témák népszerűsítését

Az Erasmus+ az uniós büdzsé „aprócska gyöngyszeme”, amelynek az eredeti célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a főiskolai hallgatók és oktatók…

21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.